DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. A pontosság kedvéért azért jegyezzük meg, hogy a helyesírással kapcsolatosan az volt a diszkrét bája a dolgoknak, hogy amikor az ellenzéki képviselők helyesírási észrevételei voltak terítéken, akkor a kormány azt mondta, hogy majd egy csomagban elrendezi, amikor hasonló kormánypárti felvetések voltak, akkor pedig rájött, hogy itt tényleg komoly helyesírási elírások vannak. Ennyit röviden a csomagról. Arról pedig már nem is kívánok beszélni, hogy ha a beterjesztéskor ennyi hibától hemzseg, akkor vajon mekkora garancia van arra nézve, hogy majd a korrekció ebből a szempontból valóban rendben lesz.

Igaza van Szabó képviselő úrnak, a fenntartói tanács nem csak névváltoztatás lenne, mint említettem, a fenntartói tanács valóban fenntartói jogokat gyakorolna, és azon jogosítványokat, amelyeket viszont elvonna a törvényjavaslat a jelenleg meglévő intézményi autonómiából, azokat valóban a módosító javaslattal kivenném ezen testület hatásköréből. Idetartozik többek között a rektor megválasztása, de idetartozik az szmsz kérdése is. Azt gondolom, hogy ebből a szempontból érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy mondjuk, meglévő jognak a megkurtítása egyébként törvényi szempontból mennyire állja meg a helyét vagy sem.

A bérbevétel kérdése, ahogy Gusztos és Szabó képviselő úr egyaránt említette, hogy miért kellene eseti rendezvényeknél kizárni a pártokat: nos, képviselőtársaim, azt gondolom, hogy azok a helyek, ahol per pillanat felsőoktatási intézmény van ebben az országban, általában mégiscsak a nagyobb települési formák, ahol egyébként bőségesen áll rendelkezésre bárminemű rendezvény céljából bérbe vehető egyéb helyiség, és amennyiben azt gondoljuk, hogy ez az egyetemekre nézve egy komoly bevétel, akkor azt gondolom, hogy ez nem szerencsés. A másik oldalon viszont fennáll annak a veszélye, hogy a mindenkori egyetemi vezetés pártszimpátia mentén fog engedélyezni vagy nem engedélyezni ilyen rendezvényeket. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Azt gondolom, ez nem szerencsés.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu