DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A 19. § (3) bekezdésében olvasható az a szaknyelvi, idegen nyelvi képzésre vonatkozó szabályozás, amelyre utaltam volt, amikor Balogh József képviselő úr 13. ajánlási pontbeli módosító indítványának megfelelő helyét jelöltem meg. Ehhez a ponthoz azonban módosító indítványt nyújtottunk be képviselőtársaimmal együtt, hiszen a javaslat azt mondja, hogy anyanyelven és idegen nyelven szaknyelvi ismeretek fejlesztését kell biztosítani a felsőoktatási intézménynek. Itt az anyanyelv sajnos nem működik, hiszen még egyszer mondom, az Európai Unió tagországa vagyunk, elvileg az Európai Unió bármely állampolgára - sőt a későbbiekben majd meglátjuk, hogy kiterjed a törvényjavaslat az Európai Gazdasági Térségben állampolgársággal rendelkezőkre is - ugyanolyan jogokkal érkezhet Magyarországra egyetemi hallgatóként.

Azt nyilván a magyar oktatási, felsőoktatási rendszertől elvárni, hogy egy svéd hallgatónak anyanyelvi és szaknyelvi továbbképzést tartson, azt gondolom, túlzás volna. Így tehát az indítványban a magyar nyelvet javasoltuk alkalmazni. Bár szeretném jelezni, hogy ehhez mi magunk nyújtottunk be egy újabb csatlakozó módosító indítványt, tehát ez sem látszik egészen pontosnak, hiszen döntően magyar nyelvű a magyar felsőoktatásban az oktatás, de azért nem csak magyar nyelvű felsőoktatás van, tegyük hozzá, szerencsére.

A 131. ajánlási pontban képviselőtársaimmal a 23. § (9) bekezdéséhez nyújtottunk be egy olyan módosító indítványt, amely az irányító testület tagjainak kinevezésére, illetve felkérésére vonatkozó szabályt módosítja. Az eredeti szerint a miniszter kérné fel, illetve mentené fel őket, holott a törvényjavaslat másik pontjából az derül ki, hogy legalábbis kétharmad részének felkérésében döntő szerepe az egyetemi szenátusnak van. Ez a két szabályozás egymásnak ellentmondott, ezért itt pontosító indítvánnyal éltünk. Csak jelezni szeretném, hogy némi vita során ehhez is csatlakozó módosító indítványt fogunk benyújtani.

A 157. ajánlási pontban a felsőoktatási intézmény szervezeti tagozódásának meghatározására a 25. § (3) bekezdése értelmében az irányító testületnek van joga. Itt kikötnők a szenátus erre vonatkozó véleményét, tehát csak ennek kikérése után és javaslata alapján határozhatja meg a szervezeti tagozódást az irányító testület.

Az ajánlási számok szerint 169., illetőleg 191. pontokban a szenátus összetételére, illetőleg elnökére vonatkozó rendelkezéseket javasoljuk kiegészíteni. A 191. pontban a törvényjavaslat 28. § (1) bekezdésének a) pontját javasoljuk módosítani, ez a szenátus összeállításáról szóló rendelkezés. Itt azt javasoljuk, hogy az oktatók és kutatók által választott tagoknak az elnökkel együtt a testület tagjainak többségét kell alkotniuk. Tehát adott esetben ne fordulhasson az elő, hogy jószerével kizárólag a hallgatók vagy jószerével kizárólag az egyetem nem oktatói-kutatói státusú alkalmazottai alkossák az egyetem szenátusát, legalábbis a szenátus többségét. Úgy gondoljuk persze, hogy ez minden normális egyetemen alapvető, de nem árt rögzíteni a törvényben, hogy ezt a korlátozást érdemes megtenni.

Hasonlóképpen a 169. ajánlási pontban a szenátus elnökének megválasztásánál azt a korlátozó rendelkezést javasoljuk beiktatni, hogy a szenátus elnökét a szenátus tagjainak oktatói vagy kutatói munkakörben foglalkoztatottjai közül kell megválasztania a szenátusnak. Úgy gondoljuk, hogy ez is evidencia, de nem árt a törvényben kikötni.

A 189. ajánlási számon Tatai-Tóth András képviselő úr tett javaslatot, és az imént érvelt is mellette. Ez arról szól, hogy a szenátus kétharmados többséggel hozott kezdeményezésével fellebbezhet az oktatási miniszterhez, ha az irányító testület bizonyos olyan döntéseivel nem ért egyet, amely az egyetemen folyó oktató- és kutatómunka feltételeire vonatkozik. Azt kell mondjam, hogy én a magam részéről egyetértek ezzel a javaslattal, de a megfogalmazását nem a javaslat eredeti szándéka szerint valónak tartom. Ezért csak jelezni szeretném, hogy kapcsolódó módosító indítvánnyal szeretném pontosítani a tekintetben, hogy az irányító testület mely jogkörében, hatáskörében hozott döntéseivel szemben illeti meg a szenátust ez a kétharmados többséggel meghozható kifogásolási jog, és hogy ez egészen pontosan milyen eljárást irányoz elő a fenntartó, illetőleg az esetek többségében az oktatási miniszter hatáskörében.

Végezetül a törvényjavaslat 29. § (8) bekezdéséhez nyújtottunk be képviselőtársaimmal egy módosító indítványt.

(21.00)

Ez a bekezdés a rektor felmentésére, egészen pontosan: a felmentési folyamatára vonatkozik, azt szabályozza. Az eredeti javaslat azt mondja, hogy a szenátus tagjainak kétharmada kezdeményezheti a rektor fölmentését, és ekkor az irányító testület egyhangú döntése szükséges - értelemszerűen a rektor kivételével - a rektor fölmentéséhez.

Ezt az eljárást egy kicsit túlzottan szigorúnak éreztük. Úgy gondoltuk, hogy túlzottan megnehezíti a rektor fölmentését, ezért az a javaslatunk, hogy a szenátus továbbra is kétharmados többséggel kezdeményezhesse a rektor fölmentését, és a rektor fölmentéséhez az irányító testület annyi tagjának szavazata legyen szükséges, ahány a megválasztáshoz volt szükséges. Ezt a módosító indítványt benyújtottuk, az oktatási bizottság támogatta, és az oktatási bizottság ülésén az előterjesztő is támogatta, úgyhogy ajánlom szíves figyelmükbe ezt a módosítást.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu