LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az ajánlás 9. sorszáma alatti módosító javaslatomat szeretném röviden megindokolni. Mindössze arról van szó, hogy a sorrendet ésszerűsíteném, ugyanis az oktatással, tudományos kutatással foglalkozó pontok felsorolását megtöri a finanszírozással, gazdaságos működéssel foglalkozó pont, majd ismét egy oktatással, mégpedig az oktatás minőségének a biztosításával foglalkozó pont jön az előterjesztésben. Úgy vélem, hogy ezzel az egyszerű cserével logikussá lehet rendezni a felsorolást.

A másik módosító javaslatom az ajánlás 25. sorszáma alatt szerepel. Itt az 5. § (6) bekezdésének az elhagyását javasolom, ugyanis a törvény-előterjesztők akarata, véleménye szerint azt szeretnék elérni, hogy a tudományos életben kiemelkedő és elismert, az Európai Kutatási Térség kutatási tevékenységéhez kapcsolódó egyetem a kormány által meghatározott feltételekkel kapjon kutatóegyetem minősítést. Én úgy vélem - és úgy véljük, a Nemzeti Fórum szakértői kollégiuma -, hogy az egyetemi besorolás alapvető feltétele az egyetemen végzett kutatómunka léte. Valamennyi egyetemen, sőt valamennyi felsőfokú oktatási intézményben jelen kell hogy legyen a tudományos kutatás, s úgy véljük, hogy nagyon visszatetsző dolog, ha a végrehajtó hatalom, megsértve a tudományos világ autonómiáját, önmagát jogosítaná fel arra, hogy tudományos rangja szerint minősítse az egyetemeket, hogy a kormány szabná meg ennek a minősítésnek a feltételeit.

Tisztelettel kérem az államtitkár urat, hogy fontolja meg ezt a két módosító javaslatot.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu