ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Arra figyelemmel, hogy az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, részletes vitára nem kerül sor, az előterjesztés elfogadásáról pedig a következő ülésünkön határozunk.

Tisztelt Országgyűlés! Most három, vizsgálóbizottság felállítását kezdeményező országgyűlési határozati javaslat tárgyalása következik. Kérem képviselőtársaimat, hogy a viták során kizárólag a vizsgálóbizottságok felállítását érintő kérdéseket vitassák meg, és ne térjenek ki azokra a témákra, amelyek megvitatása a bizottságok feladata lesz.

Soron következik az Orbán család állami forrásból történő gazdagodása, különös tekintettel a szőlőbirtokokra címmel vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája. Az előterjesztést H/15431. számon, az ügyrendi bizottság ajánlását pedig H/15431/7. számon kapták kézhez.

Indítványozom, hogy a benyújtott módosító javaslatok számára, a bizottsági és előterjesztői támogatottságra figyelemmel a részletes vitát egy szakaszban folytassa le az Országgyűlés. Akik ezen javaslatommal egyetértenek, kérem, kézfelemeléssel jelezzék. (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés az indítványomat elfogadta.

Megkérdezem tehát, hogy kíván-e valaki felszólalni ötperces időkeretben. Tekintettel arra, hogy írásban előre jelentkezett képviselő is szerepel, megadom a szót Ékes József képviselő úrnak, független.

Forrás: parlament.hu