ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm, elnök úr, a szót. Kovács képviselőtársamnak szeretném azt elmondani, hogy nagyon érdekes az ön megközelítése is, mert én magam kiemeltem, hogy a privatizáció során a kiskapuk kihasználásával, tehát a törvénykezés kiskapuinak a kihasználásával sikerült olyan privatizációs folyamatokat elindítani, és annak részeseivé egyes személyeknek válniuk, ami alapján vagyonra tettek szert. Ennek taktikája, technikája volt. És ön most azt mondja, hogy ha ilyenről tudunk, akkor miért nem teszünk feljelentést.
Tisztelt Képviselő Úr! Ha önök ilyenekről tudnak, miért nem tesznek feljelentést? A viszontválasz az én részemről dettó ugyanaz: ha ilyenekről tudnak, akkor tessék feljelentést tenni, annak alapján kivizsgálható rendőrségi, majd utána bírósági úton is, és annak a jogszerűségét egészen biztosan meg fogják állapítani.
Egy dologra szeretnék azért visszareagálni: legjobb tudomásom szerint 96-97-ben került sor a legnagyobb mértékű legnagyobb privatizációra, akkor került sor egyébként - itt most nem a földvisszaadásokról beszélek - a teljes villamos ipar, szolgáltatóipar privatizációjára. Talán érdemes lenne egyszer nagyon komolyan azt is megvizsgálni, hogy hogyan történtek. Hiszen ha megnézzük a mai magyar viszonyokat, a mai magyar mobil tőkének körülbelül a 80 százaléka nem magyar tulajdonban és kézben van. De hol indultak el? Először magyar tulajdonban voltak, aztán kerültek külföldi kézbe.
Tehát nem azt mondom, hogy törvénytelenül, de a törvények kiskapuinak a kijátszásával sikerült ezeket a folyamatokat úgy legalizálni, hogy utána már sem bírósági, sem pedig feljelentési alapon nem megfoghatók. Ezt ön is nagyon jól tudja, képviselőtársam.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés