HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Továbbra is azt szeretném alátámasztani, hogy az előkészítő munka nem fejeződött be, és nincs abban a helyzetben az Országgyűlés, hogy jó döntést hozzon ebben a kérdésben.
Szeretném idézni szintén a 2005. február 15-ei plenáris ülés jegyzőkönyvéből Devánszkiné dr. Molnár Katalin szavait - szándékosan egyébként mindig kormánypárti képviselőket fogok idézni, és nem ellenzéki képviselőket -, aki azt mondja, hogy nem tudták minden kétség nélkül megállapítani, hogy a javasolt megoldás valóban eléri-e a célját, időszerű adatokra, tényekre épít-e. Nem tudtuk a bizottsági ülésen, hogy az előkészítés során lefolytatott viták kellőképpen eredményesek voltak-e. Nem tudtuk, hogy a tervezett szabályozás nem gerjeszt-e újabb vitákat. S azt sem tudtuk egyértelműen megállapítani, hogy a tervezett jogszabály nem lesz-e méltánytalan néhány település vagy több település számára.ö
De, igen tisztelt Országgyűlés, itt a települések nincsenek egyenlő súllyal figyelembe véve; vannak olyan települések, amelyek korábban ébredtek, és meglépték azokat a lépéseket, amelyek alapján ők most kedvezőbb helyzetben vannak, és vannak olyan települések, amelyek, valljuk be őszintén, kicsit talán elaludtak, elkéstek, de mindenképpen szükséges számukra időt biztosítani, hogy ezt a lemaradást behozzák.
A törvényjavaslat mellékletét és esszenciáját képező térképek, Pest megyei információk szerint három usque másfél évvel ezelőtti állapotot rögzítettek. Tehát itt olyan alapvető hibákra szeretném felhívni a figyelmet, amelyek alapján a törvénytervezetet nem lehet jóváhagyni.
Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés