KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hallgattam képviselőtársamat, és valóban, néhány gondolatot elindított bennem, amikor azt fogalmazta meg, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat egy kis lépés. Képviselőtársam, egy óriási lépés a gyógyászati segédeszköz-ellátás szabályozása és a regionális egészségügyi tanácsok. Hiszen valamennyien potenciális alanyai vagyunk az egészségügyi ellátórendszernek, akik igénybe fogjuk majd valamikor venni ezt a szolgáltatást.

Tehát óriási lépés, hogy ezeket a területeket most sikerül szabályozni, és nagyon örülök annak, hogy ellenzéki képviselőtársaimmal nagyon sok kérdésben egyetértünk. Például Gógl Árpád képviselőtársam elmondta, hogy a regionális egészségügyi tanácsok kérdéskörével mennyire egyetért, és kérte, hogy a szakma bevonása nagyobb mértékben történjen meg, amivel teljesen egyet lehet érteni, és azt gondolom, ez egy nagyon jó törekvés.

Amikor Horváth képviselőtársam arról beszél, hogy fukarság vagy spórolás van-e az egészségügyben, és hogy melyik kifejezést használjuk, valóban igaza van, képviselőtársam, akkor nekem erről az is eszembe jut: vajon a gyógyászati segédeszköz vonatkozásában a beteg számára, akinek szüksége van rá, a legolcsóbb a legjobb? Nem biztos, képviselőtársam. Lehet, hogy a legolcsóbb nem jó. Gondolok arra, hogy amikor az Országos Egészségbiztosítási Pénztár például a közpénzekből, mondjuk, a legolcsóbb művégtagot veszi meg, nem biztos, hogy az annak a betegnek megfelelő, mert lehet, hogy a lábát éppen úgy csonkolták, hogy pont a legolcsóbb nem jó neki, és nem tudja használni. Lehet, hogy egy drágábbra van szüksége, de abból a szempontból, hogy ez a beteg embertársunk a magyar társadalomnak újra integráns része lehessen, és tudjon munkába járni, vagy el tudja magát látni, lehet, hogy mégis a drágább az olcsóbb.

Köszönöm szépen.

(10.40)

Forrás: parlament.hu