VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Kedves Képviselőtársam! Nem a kérdésre válaszolva, inkább talán a gondolatot továbbfűzve mondom azt, hogy azok az elmúlt évek, amelyek 1996 óta elteltek, és tulajdonképpen talán még ennél hosszabb időtávot is meg lehetne jelölni arra, hogy az önkormányzatok, és ma már inkább úgy mondom, hogy a kistérségek és azok felett vagy azokat összefogva a régiók közös elképzeléseiben biztos, hogy valamilyen fajta szintézis teremthető, és ezek alapvetően a korábban elhangzottaknak megfelelően jelentős mértékben köthetők a közlekedéshez, annak a javításához, amelyek ebben a területrendezési törvényben megjelennek. Így azt gondolom, könnyen megvalósítható vagy kivitelezhető és könnyen gondolható: szükség van arra, hogy az M0-s megfelelő kiépítésére, bővítésére sor kerüljön, hogy egészen konkrétumot mondjak, vagy akár egy jövőbeni lehetőségként megjelölni a gyorsvasúti közlekedés megoldását, amelyhez persze a mai napokban vagy a következő években sokkal közelebb áll hozzánk, hogy az elővárosi közlekedést oldjuk meg először, valóságban annak a feltételeit, mint ahogyan ez a közeli jövőben el is indul, ezen túlmenően pedig a távolabbi időszakra is tudjunk tekinteni.

Tehát azzal, hogy gyakorlatilag konkretizálva az agglomeráció és Budapest együttműködésére, a közép-magyarországi régióban, annak elfogadott stratégiai tervében foglalt alapvető fejlesztési elképzelések megjelennek bizonyos formában a területrendezési tervben, azt gondolom, hogy ezek szolgálják a jelen és az elmúlt időszak tapasztalatainak a beépülését, illetve a következő időszak fejlesztéseit.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu