DR. SZILI KATALIN, az Országgyűlés elnöke: Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Parlamenti frakcióink rövid ünneplést határoztak el, ugyanis 15 esztendővel ezelőtt e napon tartotta első alakuló ülését a harmadik Magyar Köztársaság Országgyűlése.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Vendégeink! 1990. május 2-án új, friss lendület költözött e méltóságteljes eleganciát őrző nemes falak közé, gyökeresen megváltoztatva jelenünket és jövőnket. A megkövültnek hitt egypártrendszert történelemkönyvbe zárták a reformokat sürgető baloldaliak, a rendszerváltást követelő liberálisok és konzervatívok; együtt, közösen, összefogva hazánkért, népünkért.

Mi tette lehetővé - kérdezhetjük utólag -, hogy az igen eltérő történelmi utakról érkező erők képesek voltak megállapodni alapvető jelentőségű közös értékekben? A folyamatok kibontakozásában jelentős szerepe volt annak, hogy a fennálló hatalom képviselői belátták: az általuk képviselt rendszer mély válságban van.

Az ellenzék - mérlegelve a rendszer szabályozatlan bomlásának kockázatait - kész volt tárgyalásokba bocsátkozni és megállapodni azzal a hatalommal, amelynek legitimitását lényegében kétségbe vonta.

(13.00)

A nemzet sorsáért érzett közös felelősség diktálta, hogy a különböző politikai erők a rendszerváltás békés útja mellett kötelezték el magukat - helyesen.

Hamar kiderült: van közös érdekeltség a demokratikus kibontakozásban.

Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, most nem csak az ünnepélyes megemlékezésnek, a méltatásoknak van itt az ideje; az eltelt 15 esztendő elegendő távlatot ad a mérlegkészítésre, önvizsgálatra. El kell gondolkodnunk azon, mennyire voltak reálisak akkori reményeink, mennyire maradtunk hívek akkori célkitűzéseinkhez, és szembe kell néznünk bizony azzal is, hogy a közösen megélt 15 esztendőről miként ítél a társadalom. Azt ma már biztosan tudjuk, amit akkor legfeljebb még csak éreztünk: tudjuk, hogy történelmi időket éltünk.

Az új parlament a rendszerváltás első pillanatától fogva a közfigyelem középpontjában állt, és magától értetődő nyilvánosságot élvezett. Hibái, gyermekbetegségei szó szerint az ország szeme előtt ütköztek ki, és valljuk be őszintén: jócskán akadtak ilyenek, hiszen diktatúrából jöttünk mindahányan, még ha oly puhából is.

Tisztelt Ház! A rendszerváltást, a gyökeres demokratikus fordulatot az is tükrözte, hogy a megválasztott 386 képviselőből 350-en újonnan kerültek a törvényhozásba. Bizonyára nem kevesen voltak köztük, akik akkor jártak először az Országház épületében. A természetes tapasztalatlanságot az elkötelezettség, az ügyszeretet igyekezett korrigálni. Tudjuk, emlékezhetünk rá, hogy az első ciklus képviselői óriási munkát végeztek: lényegében megteremtették - folytatva és beteljesítve a rendszerváltás előtti utolsó Országgyűlés jogalkotó tevékenységét - egy demokratikus jogállam működésének alkotmányos kereteit. A parlament a szócsaták ellenére is tette s teszi ma is a dolgát.

Ha ebben az ünnepi pillanatban a tagadhatatlanul jelentős jogalkotói teljesítményre utalunk, akkor nem feledkezhetünk meg arról a tényről, hogy honfitársaink ítélete tevékenységünkről nem mindig pozitív. Azt várják tőlünk, hogy törlesszünk törvényalkotói adósságainkból, azt akarják, hogy valóban össznemzeti ügyekben legalább értelmes párbeszéd jöjjön létre kormány és ellenzék között, és azt kérik tőlünk, hogy a dialógusból végül a célokban és megközelítésük módjában összeegyeztethető felfogások szülessenek. Ma már ugyanis látható, kedves képviselőtársaim, hogy az összefogás hiánya milyen veszteséget jelenthet mindannyiunk számára.

Tisztelt Képviselőtársaim! Pártjaink megszokták, hogy négyéves ciklusokban számoljanak, de a társadalom egésze tudja: az ország nem kezdheti újra és újra az életét választásról választásra. Uniós csatlakozásunk - gondok és eredmények mellett - konszenzuskényszert is hozott és hoz az egymással szembenálló, de a nemzet sorsáért felelősséget érző politikai erők számára. Ha ez a szellem megjelenne a Ház falai között, úgy érezhetnénk mindannyian, hogy visszatért közénk a 15 év előtti nap emelkedettsége, de immár nemcsak egy pillanatra, hanem áthatja hétköznapjainkat is.

Néhány sor erejéig most Varga Bélát szeretném idézni, aki 1990. május 2-án innen szólt a képviselőkhöz. A Nemzetgyűlés egykori elnöke beszédében az összefogást méltatta, így fogalmazott: “Az emberi szabadság nem körülmény, hanem feladat. Nehezebb olykor szabadnak, mint rabnak lenni, a kibontakozott szabadság fényét ne sötétítse el a pártoskodás. Őszintén tudnunk kell, hogy a pártoskodás, az úgynevezett turáni átok mennyit ártott nemcsak hírnevünknek, hanem magunknak. Álljon a magyar nép büszkesége és ennek következményeképpen hírneve a világban emberségében, tartsa tiszteletben nemcsak a más ember véleményét, hanem személyiségét is!ö

15 év után újra kell tanulnunk, hogy a politika legalább annyira a kompromisszumok világa, mint amennyire a konfliktusoké. Jobb lenne minél előbb belátnunk, mert ha ezt nem tesszük, a körülmények úgyis rákényszerítenek bennünket erre a felismerésre.

Kedves Vendégeink! Tisztelt Képviselőtársaim! Népünk óriási utat tett meg ez alatt a 15 esztendő alatt. A Magyar Országgyűlés számos olyan törvényt hozott, illetve módosított, melyek révén a rendszerváltás mára mind politikai, mind gazdasági értelemben befejeződött. A Magyar Köztársaság e másfél évtized alatt oly mértékű fejlődést ért el, melynek köszönhetően hazánk kerek egy esztendeje az Európai Uniónak nemcsak teljes jogú, de teljes értékű tagja is. 15 évnyi tapasztalat alapján azt mondhatjuk: nem buktuk el a vizsgát, persze tanulási folyamatunk folytatódik.

Az új Magyar Köztársaság parlamentjének nincs és nem is lehet históriai léptékű szégyenkeznivalója az elmúlt 15 esztendő miatt. Meggyőződésem, hogy ez a jövőben is így lesz, mintegy demonstrálva azt, hogy a Parlament valóban az ország gyűlését vagy még otthonosabb, még szebb magyar kifejezéssel szólva: az ország Házát, a demokrácia szentélyét jelenti.

Köszönöm a figyelmüket. (Hosszan tartó taps a kormánypárti oldalon. - Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu