DR. BAGÓ ZOLTÁN (Fidesz): Sajnálattal hallgattam a miniszter asszony válaszát, mert vagy nincs tisztában a tényekkel a tisztelt miniszter asszony, vagy pedig nem ismeri a hatályos jogszabályokat, hiszen ezekről kormánydöntés kellett hogy szülessen, ezekről a pályázatokról kizárólag a kormány tud döntést hozni, tehát az a kijelentése, hogy nem volt beleszólása, illetve kiesik a kormány kompetenciájából, egyszerűen nem felel meg a valóságnak.

A miniszter asszony vagyonbevallása szerint két gazdasági társaságban érdekelt, egy bt.-ben 99 százalékban, a GHG Partners Hungary Kft.-ben pedig 45 százalék erejéig. A hivatalos vagyonbevallása szerint az ön vagyona bővült, az egy évvel korábbihoz képest 8 millió forint jelent meg a bankszámláján. Tehát ezek alapján aziránt szeretnék érdeklődni a tisztelt miniszter asszonytól, hogy nem érzi-e, hogy ez a helyzet esetlegesen felveti egy kormányzati visszaélés lehetőségét, az ön és a családja gazdasági érdekeltségei miatt.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu