DR. BARÁTH ETELE tárca nélküli miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Eörsi Képviselő Úr, Elnök Úr! Egyrészt egy szép programot tetszett volt itt fölvázolni a magyar kormány számára, néhány szóval azért válaszolnék. Mint koalíciós partner azt gondolom, nagy különbség nem lesz az álláspontunk között.

Bevezetőül hadd szóljak néhány szót a fanyalgással kapcsolatos megjegyzésekre. Én egy kicsit súlyosabb szóval is illetném ezt. Kifejezetten hibásnak, elítélendőnek tartom azt, hogyha hamis állításokkal veszik el az emberek örömét, ha befolyásolni próbálják a magyar emberek Európai Unió iránti elkötelezettségét, a benne való hitet, a jó iránti várakozást; azokét az emberekét veszik el, akik viszont a legtöbbet teszik annak érdekében, hogy az ország az Európai Unió igazi tagjává váljon.

Azt tudomásul kell venni, hogy a kormányok szerveznek, irányítanak, nagyon komoly felelősségük van, de igazán mindaz, ami Magyarországon az elmúlt tizenöt évben történt a gazdaság átalakításától, a jogrendszer befogadásától, a szociális rendszer továbbfejlesztésétől kezdve mind a mai napig, az európai jogrend átvételéig, gyakorlatilag az embereken múlott, nekik kellett alkalmazkodniuk, nekik kellett ezt megtanulniuk, a magyar gazdaságnak kellett alkalmazkodnia. Az ő örömüket, hogy értelme volt, hogy ebben részt vettek, veszik el azok, akik hamis állításokkal próbálják befolyásolni a közvéleményt. Ez vezethet azután az egész európai egységnek, a gondolatának is a zsákutcába jutásához. Azt hiszem, ez sajnos sokkal több egyszerű fanyalgásnál, mert ez sok esetben tudatos elferdítése azoknak a tényeknek, amelyek igazán pozitívan befolyásolják az emberek életét.

Részben készültem is arra, hogy elmondjak - csak nagyon összevissza - néhány olyan kérdést, amely a különböző zöldszámokon, telefonvonalakon, a Europe Directen keresztül az emberektől érkezik, hogy miket kérdeznek, és amelyeket pozitíven lehet megválaszolni. Kérem szépen, ez a fogyasztóvédelmi változásoktól kezdve - gondoljunk az éttermek belső tisztaságára, rendjére, a felszolgálásra, az egész élelmiszerkönyvre - az utazás megkönnyítésén keresztül a munkavállalás szabadságának fokozatos megnyitására vonatkozik. Ezzel kapcsolatban hadd mondjam el: több ezer ember dolgozik Angliában, Írországban, Svédországban azóta, amióta az Európai Unió tagjai vagyunk. Az egészségügyi ellátás kiterjesztése, a családi pótlék igénylésének lehetősége az EU tagállamaiban, egyenlő jogok - például a nyugdíjasok ott is kedvezményekkel vehetik igénybe a közlekedést -, a tanulás, az ösztöndíjak megnövekedett esélyei, a vámunió, a szolgáltatásnyújtás szabadsága, igenis, kipróbálhatja mindenki a saját képességét az Európai Unió tagállamaiban. Ez mind-mind szépen, csöndben, szinte észrevétlenül szívódott át, nőtt bele a magyar jogrendbe és a magyar társadalom, a gazdaság hétköznapi működésébe. Ennek az örömét, ennek az elvárásnak és ezeknek a lehetőségeknek a kiterjesztését ne vegyük el senkitől!

Ami a négy pontot illeti: azt gondolom, a további bővítésben teljes mértékben egyetért a kormány, ezért is küzdünk. Természetesen figyelembe kell venni azt, hogy csakis a hágai és a koppenhágai kritériumoknak megfelelően lehet ezt végrehajtani. Tehát itt egységes felelősséget kell viselnünk az Unió vezetésével együtt, miközben harcosai vagyunk szomszédaink belépésének.

Úgy gondolom, az erős Brüsszelben közösen érdekeltek vagyunk. Hadd említsem meg, hogy az alkotmányos szerződések most folyó európai vitáival kapcsolatosan tulajdonképpen ez a legérzékenyebb kérdés, és azt mutatja, hogy nemcsak nálunk, magyaroknál, nemcsak nálunk, Magyarországon, hanem az Unió nálunk fejlettebb és előrehaladottabb tagállamaiban is komoly baj van a kommunikációval, komoly baj van az emberek tájékoztatásával, hogy miről is szól az Európai Unió. Az a bizonyos alkotmányos szerződés meg tudja erősíteni ezeket az intézményeket, ami azokban a kérdésekben, hogy minden polgárra egyformán, igazságosan kell kiterjednie, pontot, komoly támaszt jelentene. Azt hiszem, ebben közösen kell munkálkodnunk.

Jó példa a magyar európai parlamenti képviselőkkel való együttműködés. Azt hiszem, ebben a magyar kormány és a magyar parlament elég jó példát mutat az együttműködésre belül is és az Európai Unió parlamenti képviselőivel való együttműködésben is.

Végül meg kell mondanom, hogy bizony a finanszírozás rendszere, amely a következő hetek, hónapok állandó témája lesz, a legkomolyabban átalakítandó. Hadd idézzem itt Barroso elnök urat, aki azt mondta az Általános Ügyek Tanácsa utolsó ülésén, hogy kérem szépen, az Európai Unió kibővült, a feladataink rendszeresen nőnek - lásd lisszaboni folyamat, versenyképesség, társadalmi támogatás és így tovább -, ugyanakkor a forrásaink csökkentésére tesznek javaslatot. Azt gondolom, ebben senki nem érthet egyet, tehát a magyar kormány - más szereplőkkel vállvetve - itt azért küzd, hogy a finanszírozás rendszere bővüljön, egyszerűsödjön, átláthatóbbá váljon, jobban szolgálja az Unió egységét.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu