DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Két tárgyalási napot követően lezárult az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásáról szóló országgyűlési határozatban megjelölt feladatok teljesítéséről szóló beszámoló és országgyűlési határozattervezet részletes vitája a parlamentben.

A kormány először számolt be a 71/2004-es országgyűlési határozatban megjelölt határidős feladatai teljesítéséről, amelyek közül a 2004. december 31. napjáig kijelölteket maradéktalanul elvégezte. Az országgyűlési határozatban előírt feladatok öt tárcát érintettek, amelyeket azok részben önállóan, részben együttesen hajtottak végre. A feladatok egy része a nagy anyagi és eljárásjogi kódexek áttekintésére, illetve azoknak a jogszabályoknak a felülvizsgálatára irányult, amelyek összefüggnek az ingatlanok bérbeadásával és forgalmazásával.

A cél tehát az volt, hogy ahol akár jogszabály, akár jogalkalmazási gyakorlat módosítása vált szükségessé, arra sor kerüljön olyan módon, hogy a nemkívánatos társadalmi jelenséget lehetővé tevő cselekmények ellehetetlenüljenek, illetve azok elkövetése megelőzhető legyen. Átfogó jogszabály-módosításra nem kellett sort keríteni, mert a felülvizsgált anyagi és eljárásjogi kódexek, így a polgári törvénykönyv, a büntető törvénykönyv, a polgári perrendtartás és a büntetőeljárási törvény zárt rendszerében nincsen olyan szabályozási hiányosság, ami ezt indokolta volna. Egyes jogszabályok tekintetében kisebb korrekciókra, pontosításra kerül sor, így például a végrehajtási jog területén, valamint az ingatlan-nyilvántartást érintően az ügyvédi, illetve közjegyzői törvényben. Ezek megvalósítása folyamatban van.

(13.10)

Összességében elmondható, hogy ez a feladatok időarányos elvégzését igazoló beszámoló a szakmaiságot, valamint azt a konszenzust tükrözi, amely a négy párt között korábban e tekintetben kialakult. Az igazságügyi tárca ezt a szakmaiságot szem előtt tartva kéri az Országgyűlést arra, hogy a kormány beszámolóját fogadja majd el.

Külön kell szólni az új országgyűlési határozattervezetről, amely egy megszokott és szükséges jogtechnikai okból került benyújtásra azzal, hogy abban a már teljesített feladatok nem szerepelnek, csak a folyamatos feladatok. Ezek köre tovább bővült olyan új feladatokkal is, amelyek szükségességét a lakásokkal való visszaélés elleni küzdelem indokolja. Belátható, hogy a hatályon kívül helyezni javasolt országgyűlési határozat szerkezete nem változtatható meg, abba új feladatok már nem illeszthetők be, ezért kell a hatályon kívül helyezésről gondoskodni.

Kérem a tisztelt képviselőket, hogy ebben a jogtechnikai megoldásban ne politikát, hanem célszerűséget keressenek, és támogassák, valamint fogadják el a határozattervezetet is a jövő hét során kezdődő szavazáson.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

(Vincze László elfoglalja jegyzői székét.)

Forrás: parlament.hu