DR. JÓZSA ISTVÁN, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A környezetvédelmi bizottság többségi álláspontjának kialakításában a fenntartható fejlődés elvének megfelelő energetikai szempontok érvényesülését vizsgálta az előterjesztésben, és figyelembe véve, hogy az egyik iniciatíva a törvény módosításánál az uniós irányelvekkel való kompatibilitás megteremtése volt, amelyről tudjuk, hogy vezérlő szempont a környezetvédelmi megközelítés, ezért optimizmussal tekintettünk a törvény tárgyalásának vizsgálatára azzal együtt, hogy valóban viszonylag kevés idő volt az átvizsgálásra, bár meg kell jegyeznem, hogy a környezetvédelmi bizottság egy héttel azután tárgyalta az előterjesztést, miután az Országgyűlés honlapján megjelent.

Melyek ezek a környezetvédelmi szempontok az energetika területén? Első helyen, úgy gondolom, maga az energiatakarékosság, mert a legtisztább az az energia, amit fel sem kell használni; ezen túl olyan versenyelőnyök tisztázása, hogy a nem megújuló, nem alternatív energiaforrások támogatásának fokozatos leépítése, valamint a megújuló, alternatív energiaforrások versenyhátrányának megszüntetése, sőt versenyelőnyének biztosítása.

Erre a korábbiakban a hazai gyakorlatban volt már példa. Ennek pozitív eredménye a mintegy 200 megawatt összteljesítményű gázmotoros kapacitás, ami kapcsolt energiatermelés keretében az európai irányelvnek megfelelően is a preferált termelési formák közé tartozik. Ennek keretében pozitívum, hogy engedélykötelessé válnak azok a kis erőművek, amelyek 0,5 megawatt és 50 megawatt közötti teljesítménnyel működnek.

A környezetvédelmi követelményeknek való megfelelés érdekében a villamosenergia-törvény tartalmazza a megújuló energiaforrásból és a hulladékból nyert energiából származó villamos energia előállítása támogatásának alapvető szabályait. A törvényjavaslat a hasznos hőigényen alapuló kapcsolt energiatermelés belső energiapiacon való támogatásáról szóló uniós irányelv és parlamenti határozat rendelkezéseivel összhangban a szabályozást kiterjeszti jelen előterjesztés keretében a kapcsolt energiatermelésből származó villamos energia előállításának előmozdítására is.

Szeretnék kitérni arra a talán nem egészen kézenfekvő megközelítésre, hogy az ellátás biztonsága, az ellátás biztonságának növelése valahol környezetvédelmi kategória is. Gondolok itt a veszélyes technológiák működtetésére, illetve a veszélyes anyagok kezelésével kapcsolatos energiaigény folyamatosságának fontosságára.

Ugyanakkor a fogyasztók védelme és a Magyar Energia Hivatal jogkörének erősítése véleményünk szerint mind hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon az ellátás biztonsága megteremthető legyen, és a magyar villamosenergia-termelés törvényi szabályozása a környezetvédelem szempontjainak is megfelelően összhangba kerüljön az uniós gyakorlattal.

Ezen túlmenően szeretném megjegyezni, hogy az alternatív energiaforrásokkal kapcsolatos szabályozásra vonatkozóan szándékozunk még módosító indítványt beterjeszteni, ezekkel együtt a környezetvédelmi bizottság többsége 12 igen szavazattal általános vitára alkalmasnak találta, és elfogadásra javasolja az előterjesztést.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu