DR. KOLBER ISTVÁN tárca nélküli miniszter: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Minden a lakcímmel kezdődik. Minden a lakcímmel kezdődik, hiszen a lakás az otthont, a biztonságot, a menedéket jelenti. A kormány tisztában van a lakásügy fontosságával, azzal, hogy e terület eredményei nagymértékben meghatározzák az emberek életminőségét. Programunkban ezért kiemelten foglalkozunk a lakáspolitikával.
A Mádi képviselő úr által elmondottakat szeretném pontosítani. Az Orbán-kormány működése alatt összesen mintegy 1700 darab bérlakást adtak át. Ez tehát a lakások tízezreiö. A 2002-es kormányváltás óta 7,5 ezer bérlakást adtunk át. Ez lenne tehát az interpellációban szereplő nulla. 1700, illetőleg 7500 bérlakás átadása: tízezer és nulla.
Tisztelt Képviselő Úr! Nézzük egy kicsit komolyabban a kérdést! A jelenlegi lakáspolitika 2005-ben több mint 270 milliárd forint költségvetési forrást irányzott elő a lakástámogatásra. Ez 28 ezer forintot jelent lakásonként. Megjegyzem: soha ennyi pénzt még egyetlen kormány sem fordított erre a célra.
(16.00)
Persze tudjuk, hogy ez ugyan jelentősen javíthat a lakásszektor helyzetén, de az igazi ellentmondásokat még nem oldja meg. Úgy látom, abban egyetértés van, hogy a hazai mintegy négymilliós lakásállomány 6-8 százalékát kitevő bérlakásállomány kevés, növelni kell ennek az arányát. Vita azon van, hogy ezt milyen módon tegyük meg, és ebben az állam, az önkormányzat és a vállalkozók milyen szerepet vállaljanak.
Képviselő Úr! Ahhoz, hogy például állami erőből 15 év alatt 15 százalékra növeljük ezt az arányt, évente 300 milliárd forintot kellene bérlakásépítésre fordítani. Kizárólag állami eszközökkel, úgy gondolom, nem lehet elérni a céljainkat. Ezért gondolkodunk abban, hogy a bérlakásállomány növelésére több lehetséges eszközt, programot, módszert teremtünk meg, és ezek közül a szereplők, az önkormányzat, a vállalkozók kiválaszthatják azokat az elemeket, amelyeket a cél elérése érdekében az adott helyen, az adott lehetőségek mellett optimálisnak tartanak. Nos, egy ilyen bérlakásprogramon dolgozunk. Egy biztos: a bérlakásprogram nem csupán szociális kérdés, de a gazdaság versenyképességét is befolyásoló ügy.
2005. február 1-jén már léptünk. A Fészekrakó-program egyik elemeként bevezettük a lakbértámogatást, amely elsődlegesen azt a célt szolgálja, hogy a szociálisan rászorult családok a támogatás segítségével bérlakásban tudjanak lakni. Ez akár 40 ezer családon is segíthet. Ez az intézkedés azonban egy fizetőképesebb keresletet is jelent a bérlakások iránt. Ez a most megjelenő fizetőképes kereslet pedig a vállalkozói kört ösztönzi, ösztönözheti arra, hogy bérlakásokat építsen. Az az intézkedés, amely a lakásukat hosszabb távra az önkormányzatnak bérbe adó magánszemélyeknek adómentességet biztosít, szintén azt a célt szolgálja, hogy a bérlakásállomány növekedjen.
Tisztelt Képviselő Úr! Persze a lakáskérdés nem csupán bérlakáskérdés, és ebből a körből szeretném kiemelni a panellakások felújítását, annak fontosságát, és erre éppen az idei esztendőben kétszer annyit fordítunk, mint 2001-től napjainkig.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés