HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Csak a rend kedvéért, ha már a művészek jogállásáról szóló törvényt szóba hozta, képviselő asszony, hát ez az; nagyon fontos dologról van szó, például a magyar színházi életben nagyon sok foglalkoztatott van, akit érint ez az ügy. Igen, meg lehetne oldani generálisan ezt a kérdést, lett volna rá idejük. Nem elég ez ügyben, a szankciók elmaradása ügyében hozni valamilyen javaslatot, generális megoldásra, átfogó megoldásra lenne szükség.
Egy évvel ezelőtt itt a parlamentben föltettem egy szóbeli kérdést a kulturális miniszternek. Azt válaszolták, hogy előkészítik, és hamarosan érkezik a művészek jogállásáról szóló törvény a parlament elé. Ez egy évvel ezelőtt volt. Nem érkezett semmi. Most a parlament kulturális bizottságában ellenzéki képviselőként javasoltam - dicséret önöknek, hogy napirendre tűzték -, hogy ha már a kormány képtelen bármit is tenni ez ügyben is, legalább a parlamenti bizottság beszéljen erről a kérdésről. Ellenzéki javaslatra beszéltünk erről a kérdésről, talán egy héttel vagy két héttel ezelőtt. De kiderült számomra ott is a kormányzati szereplők, a kormánypárti képviselők magatartásából, hogy semmilyen elképzeléssel nem rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy mikorra valósulna meg egy átfogó szabályozás például a magyarországi művészvilág szempontjából, pedig az ezt a kérdést is kezelné.
Mondom még egyszer, több mint egy évvel ezelőtt beszéltem itt a parlamentben arról, és kértem, nagyon barátságos hangnemben, hogy dolgozzunk már ezen együtt. Eltelt egy év, és nem csináltak semmit. Na lássuk, mi lesz most! Persze, nagyon bonyolult kérdés, nagyon nehéz kérdés. Csak ne felejtsük el, hogy egy évvel ezelőtt is ugyanezt tetszettek mondani, és azóta sem tetszettek semmit sem csinálni például ebben az ügyben sem.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés