HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, és csupán annyit szeretnék hozzátenni, hogy a kormányzati felelősség valós és él, és a mi felelősségünk ugyanilyen fontos. Hosszú idő óta megoldatlan a kényszervállalkozások kérdése, most tehát valós ügyekről kell beszélnünk. A képviselő úr is tudja, hogy többször nekifutottunk annak, hogy például a művészek jogállásáról szóló nagyon szerteágazó problémát megoldjuk, de ennek még a szakmai előkészítése folyik.

Most kivételesen nemcsak róluk, hanem például a biztonsági őrökről is beszélhetünk, és nagyon sok olyan területről, amelynek problémája nem most, az utolsó időben vetődött fel, hanem sokkal régebbi ennél, és a társadalmi változások hozzák. Ahhoz, hogy erre megoldásokat találjunk, közös együttműködésre van szükség. Éppen ezért kértük a ma délutáni bizottsági ülésen, és kérjük most is, hogy ha a Pénzügyminisztériumnak erre valamilyen konkrét javaslata lesz, abba a szakmaterületeket vonja be, és így együtt, közös felelősséggel találhatunk megoldást. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu