MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr, elfogadom. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Mint ismeretes, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium a magyar információs társadalom stratégia alapján meghirdette a nemzeti digitális archívum programot. Ennek keretében kapott támogatást a Magyar Nemzeti Filmarchívum is több mint 120 millió forint értékben. A Filmarchívum 100 játékfilm és 590 filmhíradó digitalizálását, a digitális dokumentumok kezeléséhez szükséges berendezések beszerzését, valamint a legmagasabb szakmaiságot képviselő filmtörténeti CD-ROM sorozatának on line megjelenését vállalta. Ennek a munkának az eredeti tervek szerint ebben a hónapban kellene elkészülnie.
Ennek ellenére tudomásom szerint ez a projekt semmilyen előrehaladást nem mutat, sőt a célok megvalósíthatósága megkérdőjeleződött azzal, hogy az eredetileg kilenc hónaposra tervezett projektből az eddig eltelt nyolc hónap során a Filmarchívum egyetlen játékfilmet sem digitalizált. A Magyar Nemzeti Filmarchívum a projekthez nyújtott 132 millió forintos támogatás felhasználását még meg sem kezdte. Ismerve az államháztartás működési rendjét, a közpénzek felhasználására vonatkozó szabályokat, erősen kétségesnek látjuk, hogy a tavalyi támogatás célszerű felhasználása az utolsó hónapban megtörténhet.
Mi lesz így a játékfilmkincsünkkel? Mi történik a mostanra felújított filmhíradókkal? Mikor lesznek végre elérhetők a Sulineten? Továbbra is előzetes bejelentkezés alapján, szűkös korlátok között, nehézkesen lehet csak megtekinteni hazánk audiovizuális örökségének jelentős részét?
Várom miniszter úr megtisztelő és kimerítő válaszát.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés