PÁSZTOHY ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném megnyugtatni Martonosi képviselőtársamat, nem áll senkinek az érdekében, hogy a külföldi élelmiszerek csak úgy bejöjjenek az országba ellenőrzés nélkül. Ugyanakkor azt figyelembe kell venni, hogy Magyarországnak uniós tagként biztosítani kell a tagállamok között az áruk szabad áramlását. Ennek ellenére az Európai Unióból származó élelmiszerek csak abban az esetben hozhatók be és forgalmazhatók hazánkban, ha az azokra vonatkozó előírások szerint állították elő, és azok élelmiszer-biztonsági, humán-, állat- és növény-egészségügyi, valamint minőségi szempontból megfelelnek az uniós előírásoknak, illetve a hazai előírásoknak is.
Minisztériumunk és háttérintézményeink az Európai Unióba való belépéssel jelentkező többletfeladatokkal nagy kihívás elé álltak. A hatósági ellenőrzések hatékonyabbá tételéhez bizonyos területeken szervezeti átszervezésre szükség van, és ezt kellett ahhoz megtenni, hogy még jobban védjük az országot azoknak az áruknak a beáramlásától, ami nem egészséges élelmiszer.
A fogyasztók egészségének és a magyar gazdák érdekeinek védelmére a minisztérium hatékony élelmiszer- és minőség-ellenőrző szolgálatokat működtet. Hatósági tevékenységük egyik célja a hazai termékek minőségének és biztonságának javítása az előállító helyeken alkalmazott jó gyártási gyakorlat, rendszerek ellenőrzésével; további célkitűzése, hogy a nem megfelelő minőségű és biztonságú, nem hazai eredetű élelmiszer-alapanyagokat, a friss fogyasztású árukat kiszűrjék, illetve az élelmiszereket és a növényi termékeket rendszeresen ellenőrizzék.
A nem megfelelő termékek szankcionálására a hazai jog számos lehetőséget teremt, például növényvédelmi, illetve minőségvédelmi bírság, zárolás, felhasználásának feltételhez kötése, megsemmisítés, és folytathatnám a sort.
Tehát a magyar rendszer jól védi az élelmiszer-biztonságot és a minőség-ellenőrzést. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés