PODOLÁK GYÖRGY, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A villamos energiáról szóló törvényt - amely T/15720. számon került előterjesztésre - a gazdasági bizottság megtárgyalta. A gazdasági bizottság a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta, s 15 igen szavazat mellett 11 tartózkodással terjesztette azt a tisztelt Országgyűlés elé.
A gazdasági bizottság vitájában négy témakörre koncentrálódott a kérdés. Megállapításra került, hogy a villamos energiáról szóló, 2001 decemberében elfogadott törvény 2003 januárjában lépett hatályba. Ezt követően fél év múlva megjelentek az európai irányelvek, ami felvetette azt, hogy a jogharmonizációhoz feltétlenül szükség van a törvény további alakítására. A jelen törvényjavaslat arra koncentrál, hogy a közösségi jogkövetelményeknek megfelelő, a villamos energia belső piacának létrehozatalához illeszkedő, az ellátásbiztonság követelményeit teljesítő, a fogyasztóvédelmi és környezetvédelmi követelményeket messzemenően figyelembe vevő hatékony, működő törvényt hozzon létre.
A bizottsági ülésen kiemeltünk néhány olyan kérdést, amely a törvényjavaslat erénye, és fontosabb súlypontot kapott az előző törvényhez képest. Ebben a fő hatás egyértelműen a fogyasztók pozícióinak az erősítését dominálja a törvényben. Éppen időszerű volt már, hogy a fogyasztói jogok ilyen erőteljesen jelenjenek meg egy ennyire fontos törvényben, amely szinte minden egyes magyarországi lakost érint - csupán elvétve van, akit nem -, és rendkívül fontos volt, hogy a megváltozott tulajdonjogok mellett, amikor eltűntek a tulajdonosok, eltűntek azok a műhelyek és kapcsolatok, amelyek a lakosságnak eddig fórumot és lehetőséget biztosítottak, rögzítsen jó néhány dolgot, különösen monopolisztikus jellegű cégekkel szemben. Rendkívül fontos, hogy a törvény kimondja, minden fogyasztónak joga van villamosenergia-ellátásban részesülnie, természetesen a törvényben rögzített feltételek teljesülése esetén.
Külön erénye a törvényjavaslatnak - amit, úgy gondolom, tovább is lehet majd fokozni -, hogy a szociálisan rászoruló fogyasztók ellátásának szabályozási körében a kikapcsolásra vonatkozó szabályokat átértékeli, átírja, és szigorú feltételekhez köti azt, hogy valakit ebből a körből ki lehessen zárni.
Hasonlóképpen rendkívül fontos és a törvény új irányát mutatja az, hogy a Magyar Energia Hivatal a monopol jellegű rendszerirányítási, illetve a hálózati tevékenységet folytató engedélyesekkel szemben benyújtott fogyasztói panaszok esetén vitarendező eljárást folytathat le. Ez minden bizonnyal nehezebb helyzetbe hozza a szolgáltatókat, hiszen ezután nemcsak a fogyasztóval, hanem a hivatallal, tehát a legfőbb irányítóval is meg kell vívniuk ezeket a csatákat, s itt nagyobb esélye van az egyszemélyi fogyasztónak, illetve az érintett fogyasztóknak.
Továbbá fogyasztói érdeket képvisel - s elsősorban ezt domináltuk ebben a dologban -, hogy minden egyes kikapcsolásnál, átépítésnél írásban előre kell értesíteni a fogyasztókat. Tehát nem érheti olyan meglepetés őket, amely még napjainkban is érhet minden egyes fogyasztót, hogy mindenféle ismeret nélkül órákra, ne adj isten, napokra kikapcsolnak villamosenergia-szolgáltatást. Ez a jövőben szigorúbban fog szankcionálásra kerülni.
A lakossági érdekképviseletnél van még egy nagyon fontos elem, az, hogy szerződésszegésnek minősül, ha nem minősített fogyasztásmérő berendezésen keresztül történik a szolgáltatás.
Még egy elemet emelt ki a gazdasági bizottság, a rendszerirányító szerepét, amire a későbbiek során még visszatérünk.
Mindezek mellett a gazdasági bizottság tisztelettel ajánlja a parlamentnek a törvény megtárgyalását és elfogadását.
Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés