SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Keller képviselőtársamnak szeretném csak jelezni: ha itt lett volna a rendes felszólalásaimon, akár a mai tízpercesen is, akkor abból talán ki lehetett volna venni azt a gondolatot, amelyet ön most rajtam számon kért. Én pontosan azt mondtam el, hogy a főváros és az agglomeráció egysége sok tekintetben nagyon fontos és elkerülhetetlen.

Még egyszer kiemelném és összefoglalóan elmondanám: akár a természet védelme, akár a zöldfelület védelme, akár a vízbázisok védelme mind az agglomerációnak, mind pedig a fővárosnak elengedhetetlen feladata, elengedhetetlen kötelessége az elkövetkezendő években. Az, aki erre nem figyel oda, nagyot vét, de akik őrzik ezt a természeti értéket, akik őrzik ezt a természeti kincset, azoknak bizony ugyanolyan nagy szükségük van az anyagi fedezetre, az anyagi támogatásokra, azoknak az önkormányzatoknak, amelyek megtartják a zöldfelületet, megtartják Budapest tüdejét, megtartják Budapest vízbázisát, és nem fejleszthetnek tovább, állnak elébe. De valamilyen módon, nem azt mondom, hogy kárpótlást, de kompenzációt érdemelnének. Én erről beszéltem, és semmi másról.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu