DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Képviselő úr valószínűleg félreértette a normaszöveget. Hiszen a regionális egészségügyi tanácsok megalakulása, céljaik, amelyek egy adott régióban élő emberek, egészségügyi szolgáltatók, döntéshozók közös felelősségére épít, az ott élő emberek érdekében, a legkevésbé sem értelmezhető úgy, ahogy a képviselő úr a módosító indítványában az ezt elhagyó passzust indokolta. Sehol sem következik belőle, hogy fel szeretnénk darabolni a biztosítót. Ilyen célja sem a költségvetési törvényben a regionális egészségügyi tanácsoknak, sem a mostani javaslatban nem volt.

Ellenkezőleg, azt szeretnénk, ha egy adott térségben élő emberek sorsát nem mindig felülről döntenék el. Ha igaz képviselő úr véleménye abban, mennyire fontos, hogy a lokális döntéseknek legyenek meg a megfelelő szervei, akkor az is fontos, hogy egy adott régióban, amikor a területi kiegyenlítésekről, a fejlesztésekről, az ott élő embereket szolgáló egészségügyi ellátórendszer korszerűsítéséről döntünk, akkor ezt minél közelebb vigyük a döntések meghozatalában is azokhoz az emberekhez, akikről vagy akikért ezek a regionális tanácsok dolgoznak.

Mert nemcsak a területfejlesztésnek általában, hanem az egészségfejlesztésnek konkrétan is mégiscsak azoknak az embereknek a legfontosabb információin, legfőbb elképzelésein kell alapulnia, akik ott élnek, és akiknek körében ezek a döntések megszülethetnek. Ezért arra kérem képviselő urat, hogy gondolja át módosító indítványát még egyszer, és inkább támogassa, hogy az ott élő embereknek legyen meg a saját döntéshozó fórumuk.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu