DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! A képviselő urak az ajánlás 34. pontjában azt az indítványt tették, hogy a regionális egészségügyi tanácsokra vonatkozó kiegészítéseket vonjuk vissza a törvényből, ennyiben szorosan tartozik a vita a tárgyhoz a módosító indítványok kapcsán. Ezt Bánki Erik képviselő úrnak mondom, aki tapsolt a helyreigazításhoz, hogy nagyon is a tárgyról beszélünk.
Én úgy látom azonban, Csáky képviselő úr, hogy inkább a képviselő úr érvel amellett, hogy ne bízzuk a kollektív, egy adott régióban mutatkozó közös erőfeszítésre. Bár a humán erőforrás operatív pályázatokban vagy az Európai Unióhoz az elmaradott térségeket fejlesztő három régiós pályázatban, az észak-magyarországi, észak-alföldi és a dél-dunántúli régió felzárkóztatási programjában a régióknak semmilyen gondot nem jelentett, hogy ezekkel a több milliárd forintos fejlesztési pályázatokkal éljenek.
Képviselő Úr! Nem a száz rendező lépésben - ha megengedi, hogy én is minősítsem ez a száz lépést - foglaltatik benne az, amit a képviselő úr mondott, hogy nem szabad a helyi önkormányzatokra, tulajdonosokra bízni az intézményeik fölötti rendelkezést, mert intézményeket fognak megszüntetni, osztályokat fognak bezárni. Én mégis azt gondolom, hogy a tulajdonosokat és a tulajdonosok közösségeit, az önkormányzatok társulásait, amelyek lehetnek önkéntesek és lehetnek másfajta szerveződések mentén kialakulók, ennyiben osztom (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a képviselő úr aggályát - tehát mégis ez a fajta szerveződés lesz az, azt gondolom, ami a jövőre nézve mindannyiunkat kell hogy irányítson, és nem kizárólag (Az elnök ismét csenget.) a lokális érdekek képviselete. Lehet, hogy mégiscsak meg kellene gondolni, hogy ebbe az irányba menjünk el közösen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés