VASS LAJOS, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A székesfehérvári romkert történelmi jelentősége vitathatatlan (Balsay István: Emlékhely!) - emlékhely -, és a nemzeti identitástudatban betöltött szerepe is elvitathatatlan. A kormány emellett elkötelezett. Egy megvalósítható programot alkottunk, ami május 28-án a kuratóriumi ülés elé kerül. Remélem, hogy a kuratórium ezt elfogadja és jóváhagyja.

Hogy mennyire elkötelezett a kormány, azt több dolog is mutatta az elmúlt három évben. Egyet mindenképp megemlítenék: a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal saját költségéből a nem kis felháborodást kiváltó úgynevezett védőtetőt elbontotta, helyreállította a károkat, konzerválta és restaurálta a romokat.

S még egyet szeretnék elmondani az ön által tavaly elkészített törvényjavaslatot - amely a nemzeti emlékhelyek kialakításáról és támogatásáról szól - beépítettük a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosítási tervezetébe. Ezt a tervezetet a kormány április 20-án elfogadta, és nemsokára sor kerül a parlamenti vitájára is. Szeretnénk, ha a képviselő úr is segítenie ezt a módosítást elfogadtatni, és részt venne a vitában.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu