DEÁK ANDRÁS (Fidesz): Egy rövid hozzászólásra, elnök úr. Talán ez a hozzászólás is bizonyítani fogja, hogy az ellenzék nem mindig ostorozza a kormánypártokat; ha hasznos és jó szándékú kezdeményezést lát, tiszta szívvel mellé tud állni a javaslatnak. A villamosenergia-törvény ilyen értelemben szakmai és előremutató módosítócsomag, javítja a 2001-es törvényt, előremutat a változás. Van néhány dolog azonban, ami a törvényjavaslat pozitív oldalai mellett hiányosságként említhető meg.

Nem rendelkezik a törvény az energiapolitikáról. Ebben az országban évek óta törvényi mulasztást követ el a parlament, nincsen ennek az országnak energiapolitikája. Tavaly a Gazdasági Minisztérium honlapján megjelent egy energiapolitikai koncepció, vitaanyag, ami a szakmában elég nagy felzúdulást keltett, ezért körülbelül egy hónap után levették. Itt állunk, márciusban beszélgettünk a gazdasági bizottságban erről az ügyről, ígérték, hogy lesz, azóta szintén csak várjuk. Szívesen csatlakozunk a szakmai vitához. Szükség van rá. A villamosenergia-törvény akkor teljes és akkor tud alkalmazkodni valamihez, ha létezik egy ezt megalapozó energiapolitika. Az energiapolitika után szükség lenne egy energiatörvényre. A liberalizált gazdaságban is tisztázni kell az állami szerepvállalás mértékét, hatósági jogosítványokat és azokat a rendszereket, amelyeken belül a tiszta piacgazdaságot nem engedjük meg.

Hibája még a törvénynek a következő hiányosság: szociális villamosenergia-ellátás. Bár meg van benne említve, de a régihez képest nem történt előrelépés. Lezsák képviselő úr szavaihoz hadd csatlakozzam. Egy újságcikk címe jut az eszembe: ahol nincs villany, ott lukas a térkép. Ezt a tanyavilágból jött emberek mondták. Ma már nem olyan árucikk az áram, mint régen volt. Teljes kiszolgáltatottságot jelent mindenkinek, aki nem jut hozzá az áramhoz, ilyen értelemben ez nem piaci kategória. Ugyanúgy, ahogy egy lakásban, ha nem fizet valaki, a vizet nem kapcsolhatják ki, hanem valami minimális fogyasztást megengednek neki, ugyanúgy, akármilyen körülmények közé kerül egy család, a saját lakásában, a saját környezetében jogosulttá kell tenni egy olyan minimális szolgáltatást, akár ingyenesen történő felhasználására, ami a jelen pillanatban nincsen meg. Még egyszer mondom, magában a törvényben van erre utalás, csak nincsen kifejtve.

Az utolsó megjegyzésem, mivel háromperces hozzászólást ígértem. Tegnap este az állami tulajdonban maradó vagyonról volt szavazás, és ha jól emlékszem, a gazdasági bizottság javaslatát 280 szavazattal, tehát lényegében egyhangúlag elfogadta a parlament, hogy létesüljön egy olyan - bár ez nincs így nevesítve - nemzeti villamosenergia-társaság, amely kellő ellensúlyt tud alkotni a piaci szereplőkkel szemben akár, hogy az államnak azok a kívánalmai, amelyek nem írhatók le kizárólag gazdasági szempontok szerint, ezek is meg tudjanak jelenni és egyensúlyt tudjanak képezni a piacon.

Még egyszer mondom, üdvözöljük, hogy ez a javaslat megjelent, amiről tegnap szavaztunk, tehát hogy a Villamos Művek állami tulajdonban maradjon, és legyen valódi gazdasági súlya az MVM-nek. Egyetlenegy kérésem vagy javaslatom van: a villamosenergia-törvény módosítási csomagjának az utolsó eleme, tehát hogy a Mavir egy szavazatelsőbbségi részvénye maradjon meg állami tulajdonban, az a tegnapi törvénymódosítás miatt idejétmúlt, okafogyottá válik, ezt a villamosenergia-törvény módosításából ki kellene húzni.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu