DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Ha már ennyire közel áll hozzám a takarmánykutató intézet Tóth képviselő úr szavai szerint; valóban, államtitkár koromban jártam ott, de jogász lévén ennek belső ügyeit nem ismerem. Pont az ellenkezőjét mondom: szigorítani kell. Sem a takarmánykutató, sem az űrkutató, sem a rendőr, sem a határőr, se a vám- és pénzügyőr, hanem a közigazgatás területén, a szakmai, önkormányzati közigazgatásban megszerzett gyakorlatot akarjuk elérni. Ön most még nyit, mert az eddigi űrkutatáshoz, takarmánykutatáshoz még behozza többletként a hivatásos szolgálati viszonyban eltöltött időt is mint megszerezhető gyakorlati időt.
Ha egyetértünk a szigorítással, márpedig ön ezt mondja - és engem vádol azzal, hogy nyitni akarok -, akkor egyezzünk meg abban, hogy sem az űrkutatásban, sem a rendőrségnél, sem a határőrségnél szerzett gyakorlat nem megfelelő jegyző esetében - jegyző esetében! Ez persze nem zárja ki, hogy a közigazgatás speciális területein jogi végzettséggel miért ne helyezkedhetne el.
Árulja el nekem, hogy kérem szépen, ha az önkormányzat keres - mit tudom én - vagyongazdálkodási osztályvezetőt, és közigazgatási gyakorlatot írnak elő neki, azt hol szerezte meg. Nyilvánvalóan be lehet számítani mindazon területeket - álláspontunk szerint -, mint ami jelenleg is működik, és amire ön is hivatkozik. De a jegyzőnél mint az apparátus speciális vezetőjénél ott kell ezeket a szigorú szabályokat úgy lekorlátozni, hogy esetükben a korábban megszerzett gyakorlati időt csak az önkormányzati közigazgatás területén megszerzett időként vehessük figyelembe.
(15.00)
Ez az, amiről én beszélek, és ez az, amit úgy tűnik, hogy talán egy kicsit nem értünk, és talán vehemensebben is reagálunk bizonyos megjegyzésekre, mint ahogy azt a korábbi időkben megszoktuk, de így szép az élet.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés