DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Fájlalom, hogy Tóth képviselő úr a jogállamiságból és a demokráciából próbál engem kioktatni. (Tóth Károly közbeszólására:) Igen? A '80-as években is feltételezem, hogy jobb volt, képviselő úr, éreztem a bőrömön. Hála istennek, most már nincs rá olyan ereje, hogy megtegye. Nade hát, ha személyeskedünk, talán ne menjünk el ilyen messzire! Annál is inkább, mert pontosan egyről beszélünk. Ha az egzakt szabályokat akarjuk megfogalmazni, akkor az, hogy hivatásos szolgálati viszony, annyira tág, mint amikor azt mondjuk, hogy a közigazgatás területén eltöltött, ön által már az előbb idézett űrkutatási vagy takarmányozási központ jogásza. Itt az a lényeg, hogy milyen jellegű munkát végez a közigazgatáson belül.

Hivatásos szolgálati viszonynak számít-e egy harckocsizó dandárparancsnoki beosztás? Feltételezem, hogy annak. Hivatásos szolgálati viszonyban vagyok, őrnagyi rendfokozatban, a jogi egyetemet elvégzem, és a hadtápfőnökségen, mondjuk, jogi munkakörben mint harckocsizó dandár a GH-ügyek alapján kötögetem a szerződést, megrendelek ezt, azt, amazt. Mi tiltja az önök módosítása alapján… (Tóth Károly: Nem vonatkozik rá, az más jogi személy.) Az nem hivatásos szolgálati, jó.

Akkor, mondjuk, a rendőrségen dolgozom, mert már csak a rendőrökre vonatkozik. Nem is feltételeztük eddig, de ezek szerint a rendőrökre vonatkozik ez a módosító indítvány. Ha a rendőrségnél dolgozom mint közlekedésirányító rendőr, és közben elvégzem levelezőn a jogi egyetemet - ez egy nagyon dicséretes dolog -, majd bekerülök az irodára, ahol az a dolgom, hogy az adott rendőrkapitányság közbeszerzési ügyeit intézzem, mert jogi végzettségem van, és ez egy jogi munkakör, beszerzem a tollat, a papírt, a ceruzát, a lőszert, amit kell, megkötöm a szerződéseket, ez viszont akkor az önök módosítása szerint már megfelelő ahhoz, hogy jegyzői beosztásba kerüljek.

Ezeket kéne megbeszélni, nem egymással szemben jogállamiságról kioktató előadásokat tartani.

Forrás: parlament.hu