DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt héten bizottsági előadóként, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadójaként már alkalmam volt ehhez a témához hozzászólni, akkor a bizottság álláspontját jelenteni; már akkor szükségét éreztem annak, hogy további tájékoztatást jelentsek, osszak meg a tisztelt Házzal. Nevezetesen egyetlenegy szempontot látok különösen szükségesnek kiemelni a tőkepiac szabályozásával kapcsolatos törvény kapcsán, azt, hogy a fogyasztóvédelem szempontja elég világosan és eléggé alkalmazhatóan megjelenik-e az előttünk lévő törvényjavaslatban.
Azért vannak aggályaim és fenntartásaim, mert olyan sok helyre, törvényre és rendelkezésre utal az előttünk lévő módosító törvényjavaslat, hogy mintha nem állna össze az a sokféle információ és sokféle kezdeményezés, ami megjelenik ebben a törvényjavaslatban. Nem salátatörvény ez olyan értelemben, hogy sok mindennel foglalkozik, talán egy tekintetben igen, a gázok értékesítése tekintetében, de nem is az a jelenlegi kritikám témája, hanem inkább, amit már említettem is előző szavaimban, hogyan is állnak össze ezek a különböző elemek; egy példát szabad legyen mondani. Az, amikor utalás történik a tőkepiac nemzetközi jellegére, tehát az ország határain túl kiterjedő jellegére, az jól és alaposan belefoglaltatik a törvényjavaslatba. Lényegében ezt az európai társországok, előttünk lévő uniós országok alaposan végiggondolták, és tőlük gyakran átvettük, hogy úgy mondjam, népi szólással, nem kellett feltalálnunk a spanyolviaszt, hiszen nagy adag bölcsesség és szakmai gyakorlat ott már megjelent, azt mi elég jól átvettük.
Mégis, amikor a sajátos magyar alkalmazásról van szó, akkor szemet szúrt nekem néhány jelenség. Például az, hogy idegen nyelven hogyan és miképpen készüljenek el az okmányok. Szó van arról és intézkedés van arról, hogy magyar nyelven és valamilyen más uniós nyelven. Egyetlenegyszer sem kerül megnevezésre az a nyelv. Talán ez így rendben van, de talán nincsen. Tisztelt Ház! Megjelenhet magyarul és megjelenhet észt - Grúzia még nem tag, de majd lesz - vagy dán nyelven. De valamiképpen ezt világosabbá kellene tenni, mert elképzelhető, hogy Magyarországon valamilyen külföldi vállalat megjelenik, árusítani kívánja részvényeit, és olyan nyelven jelenik meg az okmánya, ami kevésbé alkalmazható. Ha kimondaná azt, hogy két-három gyakrabban használt nyelv, mondjuk, az angol, német, francia, spanyol vagy valami, de még ennyi sincsen benne. Egyáltalán nincs idegen nyelv megnevezve.
Aztán ezt tovább bonyolítja vagy további bizonytalanságot hagy az az intézkedés a törvényben, amikor egyik helyen azt mondja, hogy ha külföldi vállalkozó Magyarországon megjelenik, akkor azt magyar nyelven Pedig kívánatos volna, hogy legalább a saját nyelvén, ha ő dán vagy angol vagy német vagy valaki, legalább azon a nyelven is megjelenjenek azok az okmányok.
Tisztelt Ház! Felsorolásomban szándékom az, hogy ezeket a félreérthető, talán lazának is nevezhető mondatokat nézze át még egyszer a kompetens bizottság és a kormány, hogy mielőtt összeállnak a módosítók, akkor ne az legyen az érzése az alkalmazónak majd két hónap vagy két év múlva, hogy igen, vannak itt laza dolgok, amelyek ugyan jók, de nem egészen állnak össze.
(18.50)
Vigyázzunk arra, és most megvan a lehetőségünk, hogy ezek összeálljanak. Ilyen meggondolásokkal, tehát ilyen fésüléssel és simogatással én alkalmasnak tartom ezt a javaslatot, hogy lehet belőle törvény. Ahogy jelenleg van, ahogy most kinéz, nem volna - nem a nemö szót használom, hanem nem volna - előrelépés a tőkepiac formálását illetően.
Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés