DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen. Lamperth Mónikán már valóban nem tudjuk számon kérni azt, amit az elmúlt években ígérgetett ebben az ügyben, de meg tudjuk állapítani azt az egyszerű tényt, amit képviselőtársaim felszólalásaikban hangsúlyoztak, hogy ez a kormány szociálisan érzéketlen. Azért érzéketlen ez a kormányzat szociálisan, mert a szociális fejezet összesen három sorból áll. Hihetetlen, de csak az 56., 57. és 58. tétel szól a szociális terület címzett támogatásáról, ugyanakkor a benyújtott igény nem három volt ám, kérem szépen, hanem huszonhét! A 3 úgy aránylik a 27-hez, hogy még 5 százalékát sem éri el a teljes juttatásnak. A 27 a 3-nak majdnem a tízszerese.

Önök 2005-ben összesen 139 millió forintot kívánnak juttatni az egész ország címzetten igényelt szociális támogatásához. 139 millió forint, kérem szépen, a XII. kerületben egy jobb fekvésű ingatlan ára. Nem több, csak ennyi. De ennyit sem kapnak! És hogyan kapják azt, ha már egyszer területi alapon kellene a szociális juttatásokat is elosztani? Azt látom, hogy a Dunántúlról két megyei intézmény, egy Vas megyei és egy Veszprém megyei - nagyon helyes -, és Borsod-Abaúj-Zemplénből egy.

(21.20)

Kérem szépen, az Alföldről sehol senki, a Duna-Tisza közéről sehol senki! Hát ez sem egy arányos elosztás!

Nekem lenne egy javaslatom, hogy legalább az Alföldről valahol kapjon valami szociális juttatást valaki. Kérem szépen, Jauernik úr figyelmébe ajánlom, címzetten, 219-es két tétel, Szelevény, idősek otthona és konyha. Képviselő úr, ön ott képviselő azon a környéken. Legyen olyan kedves, intézze már el, hogy tudjanak főzni Szelevényen a szegény embereknek! (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu