PÁL BÉLA, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Természetesen, elnök úr. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Én köszönöm mindannyiuknak, hogy elmondták észrevételeiket a benyújtott törvénytervezettel kapcsolatban, történt ez akár kormánypárti, akár ellenzéki oldalról, és akkor is köszönöm, hogyha - bizonyára a késői órára való tekintettel is - a vita a miskolci kórházigazgató nevétől elkezdve gyakran a települések vezetőinek a pártállásáig terjedt, és emellett természetesen nagyon sok olyan komoly tartalmi kérdés is felmerül, amelyet nekünk, előterjesztőknek meg kell vizsgálnunk, és a részletes vita során, gondolom, még majd visszatérünk rá.
Azzal szeretném kezdeni, hogy bár sokan bírálták, kritizálták ezt a törvénytervezetet, az előkészítés módját, 1992 óta érvényes ez a törvény kisebb-nagyobb módosításokkal, sem a korábbi kormány nem változtatott ezen, sem az azt megelőző, sem a mostani, csak módosítások történtek; lehet, hogy azért nem, mert ez a legkisebb közös többszörös, amiben itt egyet tudunk érteni. De olyan törvénymódosítást számon kérni a jelenlegi kormányon, amit a korábbi sem tett meg, azt gondolom, hogy - finoman fogalmazva is - nem igazságos.
Többen felvetették azt is, hogy a címzett és céltámogatások miért kerültek a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszterhez, illetőleg a magyar területfejlesztéssel és regionális felzárkóztatással foglalkozó hivatalhoz. Én azt gondolom, hogy ennek elsősorban az volt a logikája, hogy mindazok a nagyobb értékű fejlesztések, amelyekre az önkormányzatok állami költségvetési forrást vagy éppen most már európai uniós forrást kapjanak, azok lehetőleg egy területen történjenek, hogy áttekinthetőbb, jobb legyen az egész rendszer.
De szeretném hangsúlyozni, hogy az önkormányzatok által benyújtott fejlesztéseknek, az önkormányzatok által elképzelt fejlesztéseknek ez csak az egyik, de nem az egyetlen formája. Tehát ez csak az egyik, a címzett és céltámogatási rendszer csak az egyik, hiszen ehhez ma már hozzácsatlakozik a regionális operatív program, hozzácsatlakozik a környezetvédelemmel foglalkozó operatív program vagy például a humán infrastruktúrával foglalkozó operatív program, amely mind-mind lehetőséget nyújt arra, hogy ne csak állami költségvetési forrásból, hanem európai uniós forrásokból is kaphassanak támogatást az önkormányzatok. Szerencsére kapnak is, hiszen ebben az évben nem egy olyan több száz millió vagy milliárd forint értékű fejlesztéssel megvalósuló beruházás elindításának lehettünk tanúi, ahol az önkormányzatok részesedése összességében 2,5 százalék volt csak.
Tehát akkor, amikor ezt a rendszert vizsgáljuk, hogy mennyire hatékony, és milyen módon biztosít lehetőséget az önkormányzatoknak a fejlesztéseik megvalósításához, azt gondolom, hogy ezt is hozzá kell tenni, hogy ma már európai uniós források vannak és más állami költségvetési források is, nem csak a címzett és céltámogatások.
Hadd mondjak erre egy példát: például a területfejlesztési célelőirányzatból 2002-ben 30 milliárd forint állt rendelkezésre, ebből 30 milliárd forintot adtak le a területre a területfejlesztési tanácsoknak és a megyei fejlesztési tanácsoknak; 2005-ben 65 milliárd forint ez az összeg, ebből 57 milliárd forint került a regionális fejlesztési tanácsokhoz és a megyei területfejlesztési tanácsokhoz, amelynek egy része szintén önkormányzati fejlesztések finanszírozását biztosította. A regionális operatív program keretében pedig 2004 és 2006 között közel 110 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat majd meg nyertes pályázatok révén, amely szintén ezt a címzett és céltámogatási rendszert egészíti ki.
Képviselőtársam felvetette azt, hogy a megye nem régió, és nem is érti, hogy miért idekerült. Az lehet, de a régió része a megye ugyanúgy, hiszen jelenleg Magyarországon a régiók a megyékből állnak. Természetesen ez is azt indokolja, hogy a felhasználható pénzek egy része ott legyen, és hogy azok a nagyobb értékű állami költségvetési támogatások, európai uniós források, amelyek az önkormányzatok fejlesztési lehetőségeit segítik, lehetőleg egy területen kerüljenek felhasználásra.
Többen kritizálták képviselőtársaim közül a döntés módját és a döntés előkészítését is. Szeretném megjegyezni: ugyanazon szakmai szempontok alapján történt a döntés, a döntés előkészítése, mint a Fidesz-kormány idején is.
És most még egy kitérőt hadd tegyek ehhez: nekem fogalmam nincs, hogy milyen színű önkormányzatok és hogyan kaptak támogatást, mert nem ez volt az elbírálás szempontja (Dr. Kovács Zoltán: Ezt azért nem mondanám!), szakmai szempontok alapján történt az elbírálás, ugyanúgy, ahogy a korábbi időszakban, a Fidesz-kormány idején, kedves képviselőtársam. És ugyanolyan szakmai szempontok alapján kaptak, kedves Kovács Zoltán képviselőtársam, közel másfél milliárd forintot például céltámogatásként Pápa és térsége önkormányzatai (Dr. Kovács Zoltán: 2,6 milliárdot!) - így van, akkor még többet -, mint amilyen szakmai szempontok alapján most született ez a döntés itt. Így tehát politikai szempontok nem játszottak ebben szerepet.
És mivel konkrét kérdéseket is kérdezett tőlem az előbb Pap János képviselőtársam, akinek a Szigetköz iránti elkötelezettségét nagyra becsülöm, még inkább, hogyha ezzel kapcsolatban pontosan a tények alapján fogalmazunk. Itt hadd jegyezzem meg, hogy akkor, amikor a máriakálnoki pályázóknak nem tudtuk folyósítani azt a kétszer 500 millió forintot, azokat a jogszabályokat tartottuk be, kedves képviselő úr, amelyeket még önök hoztak a támogatások folyósításával kapcsolatban. Semmi más nem történt, a beruházó csak ezt nem teljesítette.
Hadd jegyezzem meg azt - és biztos, hogy ebben egyetértünk -, én nagyon bízom abban, hogy a most elkészült megvalósíthatósági tanulmány alapján lehetőség lesz egy olyan kormány-előterjesztés elkészítésére, amely alapján állami költségvetési támogatással, amely körülbelül az összberuházás 10 százalékát teheti ki, megvalósulhat majd ez a beruházás, amely nemcsak a térségnek, hanem az ország számára ugyanilyen fontos.
Egyéb konkrét kérdéseivel kapcsolatban - bár megnyomtam a kétperces gombot, de az elnök úr akkor már a zárszóra adta meg nekem a szót - hadd mondjam el, hogy a 309 beruházásról, hiszen ezt is kérdezte tőlem, hogy melyek maradtak el, és erről honnan kaphat tájékoztatást, az önkormányzatok közlönyében megjelenik.
Az ön által idézett bizottsági üléssel kapcsolatban pedig kollégáim írásban küldték be a véleményüket. Nem adott szót az elnök a képviselőnknek a kérdések elhangzása után, ez volt az oka annak, hogy akkor ott - nem a parlamentben történt ez - nem történhetett meg az a reagálás, amit ön elvárt volna.
A Szigetköz pedig ebben az évben is részesül állami költségvetési forrásból, és én azt gondolom, hogy semmi akadálya nincs annak, hogy a következő nemzeti fejlesztési tervben a Szigetköz a súlyának megfelelően részesüljön.
Az utolsó konkrét kérdésével kapcsolatban, képviselő úr - önnek válaszolok, hogyha nem haragszik -, én azt szeretném öntől kérni, mivel most ön sem várja el, hogy egészen pontosan megválaszoljam ezt a kérdését, ha felteszi írásban, a kollégáim meg fogják önnek válaszolni, és bízom abban, hogy megnyugtató választ kap majd a kérdéseire.
Azt gondolom, hogy azt is tudjuk mindannyian, hogy ez a címzett és céltámogatási rendszer egy gördülő rendszer, akkor is tudjuk, hogyha egyszer kormányon, egyszer ellenzékben vagyunk, amelyben természetesen mindig nagyobb része van a már folyamatban lévő beruházásoknak, mint azoknak, amelyek az adott évben indulnak.
És csak hadd jegyezzem meg, a kollégáim leírták nekem, hogy 2002-ben 3,4 milliárd forint értékű, 2005-ben pedig valóban 4,5 milliárd forint értékű volt az induló beruházások összege, közben 2003-ban 4,7, 2004-ben pedig 6 milliárd forint értékű volt, tehát jóval több volt, mint 2002-ben a 3,4 milliárd. És ha azt nézzük, hogy mennyit tartalmazott a költségvetési törvény, akkor a költségvetési törvény 2002-ben 58,3 milliárd forintot tartalmazott erre a területre, a 2005-ös évre pedig 63,7 milliárdot, tehát itt is nagyobb ez az összeg.
Abban természetesen egyetértünk, akár kormánypárti, akár ellenzéki képviselő vetette fel, hogy igen, évről évre kicsi ez az összeg, kicsi ez az összeg ahhoz képest, amit az önkormányzatok fejleszteni, beruházni szeretnének. És bizonyára ez volt az oka annak, hogy ezt ellenzéki képviselőtársaim ugyanúgy tudták még az elmúlt ciklusban kormánypártiként, mint ahogy most tudják ellenzékiként; ez volt az oka annak, hogy egyetlenegy olyan javasolt önkormányzati fejlesztés, beruházás indokoltságát nem vonták kétségbe, amely a kormány javaslatában szerepel.
És azt gondolom, abban is mindannyian egyetértünk, hogy azok az állampolgárok, akiknek a lakóterületén ezek a fejlesztések megvalósulnak, azokat nem érdekli különösebben, hogy jobboldali vagy baloldali-e ez az önkormányzat; az érdekli, hogy az adott fejlesztés milyen mértékben járul hozzá az életminőségének a javításához.
(22.00)
Azt gondolom, hogy az a 78 fejlesztés, amely 48 milliárd forintot kap, és amelyhez az önkormányzatok 12 milliárd forinttal járulnak hozzá, és amely szociális, kulturális, egészségügyi és oktatási területen valósul meg, ezek a fejlesztések mind-mind az állampolgárok életminőségének javítását, a települések jobb helyzetbe hozását segítik, és azt hiszem, egyetértünk abban, hogy ez a fontos, semmi más.
Nagyon szépen köszönöm még egyszer mindazokat az észrevételeket, véleményeket, amelyeket a vitában elmondtak, bizonyára a részletes vitában még számos észrevétellel találkozni fogunk.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés