DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Nyilvánvaló különbség lehet az, ha egy jelentésben állandóan visszatérő motívum az, hogy átláthatatlan a rendszer, hogy nem valósak a benyújtott adatok, hogy a belső kontrolling nem működik, hogy a korábban ígérteket nem tartják be - ezt lehet így-úgy minősíteni, nem hiszem, hogy ebben vita lenne.

Ami a mezőgazdasági támogatásokat illeti: nem velünk, az ellenzékkel kell vitatkoznia most, nem kell azt mondania, hogy nem értünk hozzá, buták vagyunk, rosszul nézzük. Itt egy vaskos jelentés fekszik előttünk, és ha az van a kezében és a 31. oldalra lapoz, ott az alsó részen - nyilvánvalóan ezt kiemelten fontosnak tartott az Állami Számvevőszék is - azt olvashatja, hogy “Az EMOGA garanciaalapból folyósítandó közvetlen mezőgazdasági támogatások 30 százalékpontnyi nemzeti kiegészítő támogatásának forrását nem tartalmazta a 2005. évi költségvetési törvényjavaslat.

(11.40)

Fedezet hiányában 2005-ben is az előző évi gyakorlat alkalmazására kényszerülhet az érintett tárca.ö És itt folytatja, nem akarom megismételni azt, amit már a beszédemben idézetként fölolvastam.

Úgyhogy most már nemcsak az ellenzéki pártoknak ez a véleményük a költségvetés tanulmányozása kapcsán, hanem pont a kormány ellenőrzésére hivatott és működését tekintve mindenki által kiválónak tartott Állami Számvevőszéknek is ez a véleménye, úgyhogy nem tudom, hogy miről beszélünk. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu