DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az állami bevételek beszedése mellett nagyon fontos a kintlévőségek behajtása is. Az APEH-nak ezért fontos feladata, hogy a rendelkezésére álló eszközök igénybevételével, a törvények adta keretek között a követeléseit behajtsa. Ez az elmúlt tizenöt évben nem kis problémát okozott, és tulajdonképpen igazán hatékony megoldást erre nem sikerült találni sem az APEH-nak, sem a társadalombiztosítási igazgatási szerveknek.
A behajtásnak az egyik kulcskérdése, hogy a követeléskezelés hogyan oldható meg, milyen szervezetben, és milyen módon tudja az állami adóhatóság átruházni ezt a feladatát, hiszen nyilvánvalóan nem az a cél, hogy maga az adóhatóság végezze ezt a feladatot.
2002-ig egy olyan rendszer érvényesült, ahol az APEH engedményezte ezt a jogát egy meghatározott szervezetre. 2002-től változtattunk azon a módszeren, amely egy kizárólagosságot jelentett, és azóta lehetőség van arra, hogy pályázat útján érvényesítsék ezt a lehetőséget. Az elmúlt évek tapasztalatai azonban azt mutatták, hogy ez a megoldás nem elég hatékony, hiszen az APEH-nak a pályáztatási lehetősége korlátozott, illetve elveszi az időt és az eszközöket egyéb feladatok ellátásától.
Tehát ezért mi a képviselői önálló indítványban megfogalmazott megoldást támogatjuk, egyetértünk azzal, hogy ezt a pályáztatási jogkört át kell ruházni olyan módon, hogy az állami kezelő cég, tehát az állami cég, amely tulajdonképpen ilyen feladatot eddig is ellátott, tehát a Követeléskezelő Rt. kapja meg ezt a feladatkört, és amennyiben nem ő maga végzi, akkor a pénzügyminiszter jóváhagyásával, pályázat útján ezt a jogot tovább tudja adni. Ilyen módon remélhetőleg fölgyorsul a követeléskezelés, hiszen ahogy a képviselő úr is itt az imént elmondta, az egyik nagy gond, hogy ezeknek a követeléseknek csak igen szerény részét lehet tulajdonképpen időben behajtani.
Tehát ilyen módon mi ezt a képviselői önálló indítványt támogatjuk, és a tisztelt Országgyűlésnek is elfogadásra ajánljuk.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés