DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kizárólag a Horváth képviselő úr iránti tiszteletem az, ami miatt most szót kértem, hiszen olyan dolgot adott a számba, amit én nem mondtam. Nem mondtam azt, hogy általában a Fidesszel van itt gondom, mindig csak konkrétumokat szoktam mondani, és elmondtam, hogy Tállai képviselő úr megítélését hogyan látom, illetve mi az, amiben szerintem ő téved.

Az, hogy képviselő úr a tényekre és a valódi összefüggésekre alapozza a tevékenységét, azt nagyra értékelem, ha ez a frakcióján belül is sikerrel jár, ezt pedig külön üdvözlöm, és bevallom, drukkolok érte.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu