DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Semmi olyan nem hangzott el, amire konkrétan válaszolnom kell, vagy netán ellent kellene mondanom az elhangzottaknak. Mégis azt szeretném megerősíteni, hogy valóban a közvélemény ezeknek a jogszabályoknak egyáltalán a létéről még keveset tud, főleg a közvetítői tevékenységről, talán a nép ügyvédjéről többet.
Éppen ezért az albizottság javaslatára az alkotmány- és igazságügyi bizottság elhatározta, hogy egy nyílt napot fog rendezni ebben a kérdésben valamikor az őszi ciklusban, amikor széles körben meg fogunk hívni sokakat, ügyvédi kamarákat is ennek a kérdéskörnek a megtárgyalására. Talán a televízió és az írott sajtó is figyelni fog erre, és akkor eljuthat ez szélesebb körben is, mintsem ahogy eddig tudnak róla. Ez annál inkább indokolt, mivel a jövőben már a nép ügyvédje a bírósági eljárásban is képviselheti majd a feleket. Tehát ez is azt eredményezné, vagy reményeink szerint azt célozná, hogy minél szélesebb körben elterjedjenek ennek a két új jogintézménynek a lehetőségei.
(13.40)
Még azt tenném hozzá, hogy a statisztikák szerint a legtöbb nép ügyvédje Somogy megyében és Budapesten tevékenykedik. Említettem, hogy 350 körül van az összlétszám, ebből 53 van Budapesten és 39 Somogy megyében. Tehát valószínű, hogy a fővárosban és Somogy megyében is annak köszönhető ez, hogy többen tudnak róla, mint más megyékben. Az lenne a cél, hogy ez minél inkább kiszélesedjen.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés