HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Gulyás Lászlónak, lehet, hogy nagyon akarta, de nem sikerült igazán visszakanyarodni az örökségvédelmi törvényhez és ehhez a témához. Nem tudom, milyen az, amikor lereagálunk valamit. Reagálni szoktunk kormányszóvivő által elmondottakra. De higgye el, ha a miniszterelnök úr által elmondottakra reagál a Fidesztől valaki, azt majd mi egymás közt elrendezzük, ha kell. Nem az örökségvédelmi törvény kapcsán kell önnek felállnia és erről beszélnie. Azt hiszem, ez egyáltalán nem ide való. (Gulyás László közbeszól.)
Szeretném Halmai Gábornénak mondani, hogy nagyon szépen köszönöm neki, hogy a vezérszónoklatomban elmondottakat ezek szerint meghallotta, és érti az együttműködési szándékunkat. Szeretném elmondani azt is, hogy nyilván minden törvény tárgyalásánál vannak úgynevezett kétperces felszólalási lehetőségek, amikor az előzőekben elhangzottakra reagálunk, és politikusként olyankor nagyon sokszor - lehet, hogy ez sokaknak nem tetszik - én se nagyon élvezem, de vannak dolgok, amiket nem hagyhatok szó nélkül. Ilyenkor az elhangzottakra reagálunk, akkor is, ha azok nem feltétlenül az adott törvényhez tartozó témába vágnak; ha nem vették volna észre eddig, de biztos észrevették már, 2002 óta, de korábbról is, 1990 óta, minden törvény tárgyalásánál gyakorlatilag ez így van, ez nem újdonság. De nagyon fontos és helyes dolog, ha sikerül visszazökkennünk úgymond az eredeti kerékvágásba, és tényleg az örökségvédelmi törvényről beszélni. Én egy adalékkal szeretnék élni mindnyájunknak.
2003-ban is tárgyaltunk erről a törvényről, lehet, hogy többen már nem emlékeznek erre. Akkor a védett lista módosításáról volt szó, és mi is hozzájárultunk négy alkalommal, hogy vegyünk le erről a listáról ingatlanokat, mert úgy gondoltuk, hogy ez helyes. Erre volt példa is, és közösen fogadtuk el ezt a módosítást. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Most is, tartalmilag is lehetnek ilyen típusú módosítások, és hiszem, hogy lesznek is.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés