SZALAY GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint az az előzőekben elhangzott felszólalásokból is, de különösen Márton Attila képviselő úr higgadt szakmai elemzéséből, de mások felszólalásából is egyértelműen kiderült, tulajdonképpen egy akár salátajellegűnek is minősíthető, légi közlekedésről szóló törvény módosításáról beszélünk és vitatkozunk itt, hiszen látszólag egymástól teljesen eltérő jellegű dolgokat szabályozunk, illetve szabályozunk újra az előttünk lévő törvény módosításával; hiszen szóba kerül itt katonai biztonsági jellegű harmonizáció, szóba kerül felügyeleti díj bevezetése, azután igénybevételi díj, repülős események kivizsgálásának módja, na és természetesen a koncesszió alól történő kivonás, vagyis áttételesen bizonyos privatizációs felhangokkal rendelkező módosítás is.
Valóban sokrétű ez a törvénymódosítás, fontos részeket tartalmaz, és abban is igazat tudok adni az előttem felszólalónak, hogy valóban vannak egyes részek, amelyek hiánya a törvényjavaslatból több mint feltűnő; elsősorban a biztosítási kérdésre gondolok.
A Figyelő legutóbbi számában egy írás jelent meg arról a vitáról, ami az utóbbi időben a Budapest Airport Részvénytársaság és az úgynevezett fapados légitársaságok között robbant ki a felújítás alatt álló Ferihegy 1. terminál jövőbeli illetéke ügyében.
A Budapest Airport az eddigieknél többet, jóval többet kér a kilátásba helyezett több és jobb szolgáltatásért, na meg természetesen azért, mert mindehhez jelentős fejlesztéseket kell és kellett megvalósítania; körülbelül szeptember elején kerül sor a felújított repülőtér átadására. Már most tudható azonban, hogy ez a jelentős fejlesztés is kevés, hiszen a légi forgalom hihetetlen módon növekszik az egész világon. Jól tapintható és érzékelhető okai vannak, hiszen gondoljunk a nemzetközi turizmus robbanásszerű fejlődésére. Egy évtizeddel ezelőtt ebben az országban sem gondoltak arra, hogy jellemző lesz a tengerentúli nyaralás, legalábbis viszonylag jelentős rétegek számára. Aztán gondoljunk a nemzetközi konferenciaturizmusra, gondoljunk a nemzetközi politikai intézmények működéséhez szükséges rengeteg utazásra vagy a fejlődő világ - Kína, India - hatalmas tömegeinek a repülésbe való bekapcsolódására.
Mindez mind azt jelenti, hogy hihetetlen, exponenciális módon nő a légi forgalom. Kétségtelen, hogy ezt a 2001. szeptember 11-i szörnyű terrormerénylet rövid időre megtorpantotta vagy visszavágta, de ez nagyon rövid ideig tartott, és a fejlődés hamarosan újból visszatért a meredeken növekvő pályára.
(16.30)
Még inkább jellemző ez a világtendencia térségünkre. Térségünkre, melynek része hazánk is, hiszen egyrészt a GDP növekedése jelentősebb ebben a térségben, mint a világ más részein, aztán a lakosságon belül a polgári repülést igénybe vevők aránya egyelőre lényegesen alacsonyabb, vagyis a fejlődési trend láthatóan és jól előre megjósolhatóan meredekebb lesz, mint a világ más részein, és az alacsonyabb jövedelemszint miatt - az olcsó árak miatt - itt fokozott igény van a fapados légitársaságokra.
Ez mind azt jelenti, hogy az egész világon, de ezen belül különösen a mi térségünkben hihetetlen fejlődés alatt áll a légi közlekedés. Ehhez kapcsolódóan nyilvánvaló, hogy nagyon jelentős fejlesztési kötelezettségek is megjelennek, és ezek a fejlesztések iszonyatos pénzekbe kerülnek. Elhangzott, talán épp Vári képviselőtársam említette, hogy Ferihegy 2A, 2B évi 7,5 milliós forgalma már csúcsra van járatva, a most felújítás alatt levő 1-es terminál, ha szeptemberben átadásra kerül felújított állapotban, 2,5 millió lesz, és ez legfeljebb 2-3 évig lesz elegendő, és újból és újból fejleszteni kell, leginkább a 2C terminál építése az, ami körvonalazódik, de mindez hihetetlen tőkeigényes.
Itt térünk vissza tulajdonképpen ahhoz a kérdéshez, ami alapvetően vitát jelenthet a kormánypárti koalíció, de hogy ne mások nevében beszéljek, mindenesetre a Szabad Demokraták Szövetsége és az ellenzék legnagyobb pártja között. Mi ugyanis úgy gondoljuk, hogy ki kell szolgálnunk ezeket a gyorsan növekvő igényeket, fejlesztésekkel nem követnünk, hanem inkább elébe kell mennünk az eseményeknek, ehhez viszont, jól tudjuk, a költségvetés rendelkezésre álló forrásai nagyon kicsinyek.
Mit lehet tenni ebben a helyzetben? Adót emelni nagyon nem szeretnénk. Nos, akkor marad az a lehetőség, hogy magántőkét kell bevonni. Ennek egyik lehetősége - ugye van más is - a PPP, sokat beszéltünk erről már a Házban, de az egyik lehetőség, ami itt megjelenik, a privatizáció. Illetve a privatizáció nem direkt jelenik meg, hiszen nagyon helyesen érzékelte ezt Márton képviselő úr is, Latorcai képviselő úr is, meg mindenki más tudja, hogy a koncessziós törvény hatálya alól való kivonásnak azzal, hogy rögzítjük, melyek azok a vagyonelemek, amelyek az állam tulajdonában maradnak - tehát az irányítástechnika, a biztonsági elemeket jelentő vagyonelemek ezek -, és hogy megállapítjuk a repülőtér működési szabályát, ez mind azt a célt szolgálja, hogy optimális módon, biztonságosan a privatizáció végrehajtható legyen, mert véleményünk szerint kifejezetten hátrányos lenne, és a fejlődést fogná vissza, nemzetgazdasági szempontból káros lenne, ha ezt a folyamatot mi megakadályozni kívánnánk.
Egyébként az én tudomásom szerint a repülőterek privatizációja az elmúlt 20 esztendő során a világban mindenütt erőteljesen előrehaladt, Nyugat-Európában a párizsi repülőtér privatizációja épp ebben az évben történik meg, és jószerével Európában már csak a skandináv repülőterek maradnak teljesen állami tulajdonban. Tehát ez nem egy olyanfajta folyamat, ahol mi a szükségünkből és a szegénységünkből erényt próbálván kovácsolni, valami újfajta mozgalmat alapítunk. Nem, ez világtendencia, és nyilvánvalóan ugyanezen okokból még gazdagabb államok sem engedhetik meg maguknak, hogy alapvetően a költségvetésre hagyatkozzanak ezen a nagyon fejlesztés- vagy fejlődésigényes területen.
Ennyit mondanék erről a részéről a törvénytervezetnek. Ez érzékelhetően a legnagyobb vitapont, és hallhattuk ellenzéki képviselőtársak felszólalásából, hogy tulajdonképpen a törvény többi része elfogadható lenne szerintük is, esetleg kisebb-nagyobb beavatkozást igényelnének, de alapvetően egyetértenek vele, csak ez az a kritikus pont, ahol nem osztják az előterjesztő és ezek szerint nyilvánvalóan a Szabad Demokraták Szövetségének véleményét. Ez egy igazi vita, egy igazi politikai vitatéma, ami köztünk fennáll.
De a törvényjavaslat, az előttünk levő törvényjavaslat természetesen nagyon lényeges más pontokat is érint, csakhogy mivel a legtöbb előttem felszólaló ezeket érintette, az ember nehezebben nyilatkozik meg, hogy ismételje az előzetesen elhangzottakat; de azért a teljesség igénye nélkül csak szlogenszerűen, felsorolásszerűen én is elmondanám azt, hogy a koncesszióból való kivonás, tehát közvetetten a privatizáció kérdéskörén túl még mit is tartalmaz tulajdonképpen ez a törvényjavaslat.
Szó volt arról, hogy a NATO-tagsággal összefüggő kötelezettségeink végrehajtása teszi szükségessé az ország légterének igénybevételével, valamint a légvédelmi célú készenléti szolgálatot ellátó állami légi járművek repüléseivel kapcsolatos szabályok összhangjának megteremtését, vagyis a magyar légtér igénybevételét, az állami légi járművek alkalmazását és a légiforgalmi szolgálatok működését érintő rendelkezések újragondolását, amelyek egyrészt a légi közlekedés biztonságát szolgálják, másrészt a légvédelmi feladatok végrehajtásában is harmonizálnak az európai uniós szabályokkal.
Elhangzott többször, hogy a 250 ezer utas feletti - ugye, nálunk ez egyedül a Ferihegyi repülőtér egyelőre - forgalmat bonyolító nemzetközi kereskedelmi repülőtér igénybevételére vonatkozó díj megállapításának mi lesz a rendje. Tehát ez egy használatbavételi díj, vagy igénybevételi díj. Ettől eltérő a felügyeleti díj bevezetése, amely már régóta aktuális, hallhattuk Márton Attila képviselőtárstól, vele erről egyébként már régebben többször beszéltünk, hogy mennyire szükséges lenne ennek a felügyeleti díjnak a bevezetése, most íme, előttünk van, örüljünk neki.
Való igaz, hogy a szervezet nem áll rendelkezésre még, de valamikor örültünk volna ennek az első lépcsőnek is, hogy a pénz biztosítva lesz, és majd a pénz meghozza magához a szervezetet, abban biztos vagyok. De egyetértek azzal, hogy természetesen önmagában a pénz még ehhez nem elegendő. A pénz nem szokott egyedül maradni, lesz ott szervezet is. Én is azt gondolom, hogy a törvényjavaslatban meghatározott összeg, ez a 25 forint körüli összeg évi 160 millió forintos felső korláttal megfelelő.
Elhangzott a légi közlekedési balesetek, illetve repülős események szakmai vizsgálatával megbízott polgári kivizsgáló szerv által a polgári légi közlekedésben előforduló eseményekről szóló regiszter és a kivizsgálás módjának a szabályozása, adatbázis létrehozása, és az, hogy mindennek a kezelését ennek a szervezetnek, tehát a polgári légiforgalmi hatóságnak saját költségvetésből kell finanszíroznia. Ezeknek a törvényi rendelkezéseknek a módosítása a légi közlekedés területén tevékenykedő hatóságok és egyéb jogalkalmazó szervezetek hatékonyabb munkavégzését teszi lehetővé, elősegíti az uniós és nemzetközi követelményeknek megfelelő eljárások alkalmazását, továbbá a Budapest-Ferihegy nemzetközi repülőtér hatékonyabb működtetését.
Ezért mi a magunk részéről, az SZDSZ részéről a törvény elfogadását javasoljuk a tisztelt parlamentnek.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
(16.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés