DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt három év alatt három politikai vitanap volt, amely kizárólag az egészségügyről szólt, további három olyan volt, amelyben az egészségügy kérdése hangsúlyozottan jelen volt. Ha ehhez hozzászámítom az ellenzéki pártok által igen tekintélyes számban benyújtott interpellációkat, kérdéseket, azonnali kérdéseket, továbbá az írásban megválaszolt kérdéseket, valamint az egészségügyet érintő, napirend előtti felszólalásokat, akkor az az érzés alakul ki bennem, hogy a problémák felvetése területén az ellenzéki képviselők hathatós segítségével már kellő prioritást kapott az egészségügy a parlamentben. Remélem, egyszer a megoldások oldalán is ugyanilyen bőven lesznek javaslatok.

Tisztelt Országgyűlés! A 2002. évi kormányváltáskor két szempont volt irányadó a munkánk megkezdésekor. Az első az elfogadott kormányprogram egészségügyi fejezetének megvalósítása, a második az átvett egészségügyi ellátórendszer feszültségeinek enyhítése. A 2002. év sajnos lényegében a tűzoltással telt el. Nem lehetett mást tenni az első száz nap programjában: a társadalombiztosítás és az egészségügyi ellátórendszer akut gondjait kellett orvosolni.

Az egészségügyi közkiadások 2002. évi eredeti, vagyis a polgári kormány által beterjesztett költségvetése az egészségügyi közkiadásokat 629 milliárd forintban határozta meg. Ezt kellett még ugyanebben az évben mintegy 110 milliárd forinttal kiegészíteni. Ez emelkedett a 2003. évi költségvetésben 910 milliárdra, és ez az összeg ebben az évben már 980 milliárd. Ez azt jelenti, hogy három év alatt több mint 1000 milliárd forint többletforrás került az egészségügybe. Az ellenzéki képviselők közül bizonyára sokan mondják, hogy még ez is kevés. Azt kell mondani, hogy igazuk van. Ennél sokkal több forrást is betehettünk volna az egészségügybe. A gond csak az, hogy az elosztható források nem növekedtek olyan mértékben, hogy ez újabb 100 milliárd forint emelést tett volna lehetővé.

Megjegyzem azonban, hogy az eddigi politikai vitanapok elsősorban a kiadási oldalról szóltak, és ritkábban beszéltünk a bevételek, a közteherviselés alakulásáról. Azt hiszem, mindenkinek el kell jutnia ahhoz a felismeréshez, hogy az egészségügy rendbetétele nem jelentheti csupán a kiadási oldal növekedését anélkül, hogy a bevételi oldalt ne rendeznénk össze.

Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügyi rendszerbe bekerült többletforrások döntő részét 2002 szeptemberében az 50 százalékos béremelések fedezetére használtuk föl. Ez differenciált béremelés volt, amely egyben azt is jelentette, hogy az orvosok jelentős körében például a béremelés megközelítette a 100 százalékot. Ennek jelentőségét akkor látjuk, ha összehasonlítjuk az Európai Unió tíz csatlakozott országát. 2001-ben az utolsó helyen álltunk a bérek tekintetében, mára már csak Málta, Szlovénia és Ciprus előz meg bennünket. Ez a béremelés nem volt halasztható, és enélkül biztosan a jelenleginél sokkal nagyobb feszültségek alakultak volna ki az egészségügyben. Ez tette lehetővé, hogy több mint 4 ezer ápoló visszatért az egészségügybe, és jelen pillanatban, ha feszültségek árán is, de az egészségügyi ellátórendszer működőképességét biztosítani tudjuk.

Szintén nem volt halasztható az egészségügyi intézmények felhalmozott adósságának a konszolidációja sem. A konszolidációs programban részt vevő mintegy 30 intézmény döntő többsége sikerrel vette az akadályt, és ennek következtében nagy részüknél lehetőség volt arra, hogy az eredeti programnak megfelelően egyéb célokra felhasználhassák a konszolidációs hitelként nyújtott támogatási összegeket. Régi igényt teljesítettünk akkor is, amikor pályázatot írtunk ki az intézmények komfortjának javítására, a döntően vizesblokkok felújítását jelentő milliárdokra bizony nagy szükségük volt a kórházaknak.

A polgári kormánytól egy lyukas gyógyszerkasszát örököltünk, és még 2002-ben több mint 50 milliárd forint többletforrást kellett biztosítanunk ahhoz, hogy a lakosság gyógyszerellátását semmi se veszélyeztesse. Ugyanakkor meg kellett állítanunk a gyógyszerkiadások dinamikus emelkedését, hiszen 2002-ben még csak 153 milliárd volt a gyógyszerkassza tervezett kiadása, amely mára a duplájára növekedett. 2004-ben átlagosan 15 százalékkal csökkentettük a gyógyszerárakat, a kormány azonban tisztában volt azzal, hogy tartós eredmény csak akkor születhet, ha a gyógyszerellátás főszereplőivel tartósan sikerül megállapodni. Ez a konszenzus létrejött, a hároméves szerződést a kormány és a gyártók aláírták. Ezenkívül be kellett vezetnünk a jogszabályok területén az eurokonform társadalombiztosítás támogatási rendszerét, mely teljesen átlátható és nyilvános módon folytatja le a gyógyszerek befogadását. Határozottan kijelenthetem önöknek, hogy a gyógyszerellátás területén a gyártók és a forgalmazók jogos törekvéseit is elismerő, szilárd, időálló rendszert alakítottunk ki.

A gyógyítás feltételeinek javítása azonban nem merül ki az említett többletforrások biztosításával, nem beszéltem még a 48,5 milliárd forintnyi 31 intézményt érintő címzett támogatásról. Ehhez további 8 intézmény 7,1 milliárd forinttal járulhat hozzá, ha ők is bekapcsolódnak a címzett támogatásba a parlament döntése alapján. A céltámogatások összesen 2,6 milliárd forintot jelentettek, ezenkívül 596 sikeres pályázat volt, amelyekkel szakmai fejlesztés keretében 2,3 milliárd forintot biztosítottunk az intézményeknek. 2004-től 40 milliárd forintos egészségfejlesztési hitelprogram áll rendelkezésünkre. A nemzeti fejlesztési terv keretében 22,6 milliárd forintot fordíthatunk az egészségügyi infrastruktúra fejlesztésére.

Tisztelt Országgyűlés! Amikor az egészségügy fejlesztése érdekében tett intézkedésekről beszámolunk, akkor az egyik legnehezebb feladat ismertetni a szakmai munkák eredményeit. A megújított szakmai kollégiumok megkezdték a szakmai protokollok, illetve eljárási rendek kialakítását. Ezek ugyan nem látványos munkálatok, ugyanakkor nélkülözhetetlenek az egészségügy megújításában. Két program folytatását deklaráltan vállaltuk az előző kormányzat egészségpolitikai törekvéseiből. A nemzeti népegészségügyi program, illetve a sürgősségi ellátás fejlesztési kérdésében, azt hiszem, alapvető nézetkülönbség nincs a kormánypárti és az ellenzéki képviselők között.

Tisztelt Országgyűlés! Bár még rövid az előtörténete a száz lépés program keretében meghirdetett, a magyar egészségügy megújítását jelentő 21 lépésnek, de már ennek is vannak az önök számára kézzelfogható eredményei. A gyógyszerpiac szabályozásáról szóló törvényjavaslatról már szóltam; hamarosan megkezdődhet a vitája a társadalombiztosítási terhek igazságosabbá tételét szorgalmazó törvényjavaslatnak. Rendező elv, hogy mindenki után fizessen valaki egészségbiztosítási járulékot, mindenki a tényleges jövedelme alapján járuljon hozzá a kiadásokhoz, és ugyanakkor az a réteg, amelyik nem rendelkezik ilyen jövedelemmel - például gyerekek, nyugdíjasok -, azok után pedig az állam tegye be a szükséges forintokat. Meggyőződésem, hogy a biztosítási elv következetes érvényre juttatása a bevételi és a kiadási oldalon szilárd egyensúlyi alapot teremt meg az egészségügy megújításához. Elkészült a nemzeti rákellenes program, amit ígértünk, ezt hamarosan széles körű szakmai és társadalmi vitára tudjuk bocsátani. Láthatják tehát, hogy az ígéreteinknek megfelelően lépésről lépésre haladunk előre.

Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügyről rendezett politikai vitanapok szinte egyáltalán nem jelentettek sajnos többletet az előttünk álló feladatok megoldásában. Ennek ellenére optimista vagyok. Még mindig azt remélem, hogy a mai nap arról fog szólni, mely kérdésekben tudunk összefogni a betegek, az új, igazságosabb, biztonságosabb és átláthatóbb magyar egészségügy érdekében.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu