BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szóval, azt le kell szögeznem az elején - és Mádi képviselőtársamnak is hasonló a véleménye -, hogy a gazdaság fehérítése közös célunk, legyen az ellenzéki vagy kormánypárti képviselő. Ebben nincs köztünk különbség. Én úgy gondolom, hogy ezt nagyon fontos deklarálni.
De az a bajom, és a most beterjesztett javaslatnál is úgy gondolom, hogy nem ez a cél a kormány oldaláról, vagy legalábbis palástolják ezt a szándékot, ugyanis egy törvénynél mindig meg kell keresnünk azt, hogy mit is akar ezzel a kormány. Énszerintem most a fizetésimérleg-hiány vonatkozásában a hiányzó bevételeket kívánja pótolni, és kiválasztotta az építőipart. Ha nem így van, kérem, győzzenek meg róla! Ezért mondja Mádi képviselőtársam, hogy az építőipart diszkrimináljuk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szeretném elmondani, hogy magam hosszú éveken keresztül, harminc éven keresztül építőiparos voltam, és nem a feketegazdaság jellemző csak az építőiparra, és úgy gondolom, hogy nem adócsaló az építőipar. Azt, hogy előfordulnak anomáliák, el kell ismernem, hiszen úgy gondolom, hogy ha nem beszélnénk róla, akkor nem lenne napirendünk.
A Fidesz Polgári Pártnak, Szövetségnek javaslata van, mégpedig az, hogy kérem, fontolják meg az Építőipari Munkaadók Szövetségének javaslatát, amely az ágazati minimálbérek kidolgozására tesz majd javaslatot. Ebből több befizetés, több bevétel lehet, és az adócsökkentésnek is megjelenhet a formája. Ezenkívül úgy gondoljuk, hogy tényleg csökkenteni kell a bérterheket és a közterheket a gazdaságot illetően; ösztönzőre van szükség, ahogy Mádi képviselőtársam mondta volt.
A harmadik javaslatom pedig az ellenőrzések hatékonysága, tisztelt hölgyeim és uraim, mert úgy gondoljuk, hogy ha vannak állami szervek, tegyék a dolgukat, és a feketegazdaságot ők maguk is fehérítsék. Nem ezt tapasztaljuk, tisztelt hölgyeim és uraim!
Köszönöm, hogy szólhattam.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés