DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Úgy érzem, indokoltan vethető fel a kérdés, válság van-e az Európai Unióban, miután a francia és a holland nép nemmel szavazott, és talán éppen a mi munkánkkal egy időben terjeszti elő a brit külügyminiszter a londoni parlamentben, hogy Nagy-Britanniában nem lesz népszavazás.
Tisztelt Országgyűlés! Azoknak, akik az Európai Unió működőképességével kapcsolatban fogalmaznak meg aggályokat, mondhatjuk, hogy emiatt nem kell aggódni: ha az alkotmányos szerződés nem lép hatályba, az Európai Unió a mostani szabályok szerint, a nizzai szerződés alapján működni fog a továbbiakban is.
Azonban úgy érzem, tisztelt elnök úr, hogy a politikai problémák elől nem dughatjuk fejünket a homokba. Mert ha igaz is, hogy mind Franciaországban, mind Hollandiában a választók a saját kormányuknak üzentek a nemmel, ha igaz is, hogy a választók közül az alkotmányos szerződés szövegét nagyon kevesen ismerhették, és ha igaz is, hogy a döntést befolyásolhatta a bevándorlástól való félelem, és ha hallhattunk butaságokat is, amint a Fidesz honlapján olvasom, Orbán Viktor volt miniszterelnök úr szerint a nemö egyik oka, hogy az alkotmányos szerződésben nem szerepel a keresztény gyökerekre való utalás (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Úgy van!) - ez azért butaság, tisztelt Országgyűlés, mert Franciaország az Európai Unió legszekulárisabb országa, a Fidesz partnerpártja, a francia jobboldal egy emberként állt ki az alkotmányos szerződés ratifikációja mellett -, tehát még ha ezek az igazságok, féligazságok és csacsiságok fenn is állnak, ennek a két nemö-nek nagyon komoly üzenete van az Európai Uniónak.
Tisztelt Országgyűlés! Szeretném előrebocsátani, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége az erős Brüsszel híve. Amikor láttam a televízióban, hogy a francia kommunisták ünnepelték az alkotmány elutasítását - ők arra hivatkoztak, hogy az Európai Unió túlságosan liberális -, a francia kommunistáknak ez az öröme és állítása engem arról győzött meg, hogy ellenkezőleg, a probléma inkább abban van, hogy az Európai Unió nem eléggé liberális. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szerinted!)
Hadd utaljak arra, amit oly gyakran olvasni és hallani, ami az Európai Unió demokratikus deficitjét illeti. Nagyon sokan, akik az államokat féltik Brüsszel túlhatalmától, elfeledkeznek arról, hogy az Európai Unióban a legfontosabb döntéshozó szervezet az Európai Tanács. Ez ugyan egy uniós intézmény, de ott nem Brüsszel van, ott a tagállamok állam- és kormányfői hoznak döntéseket; zárt ajtók mögött, nem lehet tudni, milyen érvrendszerek szerint, igen gyakran álságos, nemzeti érdekre hivatkozással vernek le igen kiváló javaslatokat.
(13.40)
Mi következik ebből? Az, hogy a Bizottságot és az Európai Parlamentet kell erősítenünk annak érdekében, hogy az európai vitákat közel hozzuk az európai polgárokhoz, mert ha megtudják, milyen szempontrendszer alapján, milyen érvrendszer mentén döntenek az Európai Unió döntéshozó szervei, akkor könnyebb lesz megszeretni az Európai Uniót.
Szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét, hogy Franciaországban és Hollandiában elsősorban a vidék szavazott nemmel. Ez azért érdekes - és egyben ellentmondásos -, mert az Európai Unió költségvetésének közel 50 százalékát lakosságának 4 százalékára költi, és az a rettenetes költségvetési teher nem teszi lehetővé az Európai Unió számára, hogy az adókat csökkentsék. A Szabad Demokraták Szövetsége nemcsak Magyarországon áll ki az adócsökkentés mellett, hanem az Európai Unió egészében kellene elérnünk az adócsökkentést, ezért szükség lenne, hogy az Európai Unióban egy liberális racionalizálásra kerüljön sor, ami jólétet fog eredményezni.
Vannak-e, tisztelt elnök úr, a válságnak jelei az Európai Unióban. Igen, de hadd hivatkozzam Jean Monnet-ra, az Európai Unió egyik atyjára, aki azt mondta, hogy az európai integráció sikeréhez az út válságokon keresztül vezet. Ez a mostani válság lehetővé teszi nemcsak Magyarországnak, hanem a 25-öknek, hogy ismét átgondolják, átgondoljuk, hogyan lehet az Európai Uniót liberálisabbá tenni, tehát átláthatóbbá tenni, közelebb hozni a szavazókhoz, és gazdaságilag sikeresebbé tenni, mert ha a polgárok sikeresek, akkor a magyarok is sikeresebben fognak élni. És, tisztelt elnök úr, egy liberális Európai Unió mögött nagyobb lesz a közvélemény támogatása, erről biztosíthatom önöket.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az SZDSZ soraiból. - Szórványos taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés