ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem, hogy a honvédelmi bizottság kíván-e előadót állítani. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok.
Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek, 5-5 perces időkeretben. Megkérdezem, kíván-e valaki szólni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, így Juhász Ferenc miniszter urat sem kérdezem meg, hogy kíván-e válaszolni.
Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, részletes vitára nem kerül sor, a határozati javaslat elfogadásáról kell döntenünk. Kérdezem, van-e ezzel kapcsolatosan bárkinek észrevétele. (Senki sem jelentkezik.) Nincs.
Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/16304. számú országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 347 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodással az előterjesztést elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorításáraö című dokumentumban foglaltaknak az Európai Unió készülő drogstratégiájával való összehangolását előkészítő eseti bizottság létrehozásáról szóló 19/2005. (IV. 14.) országgyűlési határozat módosításáról szóló országgyűlési határozatijavaslat általános vitája és a határozathozatal. Az eseti bizottság önálló indítványát új változatban H/16366. számon, az ifjúsági bizottság ajánlását pedig H/16366/1. számon kapták kézhez a képviselők.
Megadom a szót Szitka Péter képviselő úrnak, a napirendi pont előadójának, 8 perces időkeretben. A képviselő urat illeti a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés