KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Az első öt percben a 2. és 3. számú módosító javaslathoz szeretnék hozzászólni.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2. számú módosító javaslat a törvényjavaslat 1. § (1) bekezdésében a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény 3. §-a o) pontja 2. alpontjának a következő módosítását javasolja. Ez a jelenlegi törvényjavaslat szerint így szól: mezőgazdasági termelő a külön jogszabály szerint nyugdíj előtti támogatás igénylését megelőző 10 éve mezőgazdasági termelő tevékenységet folytató főfoglalkozású őstermelő, főfoglalkozású egyéni vállalkozó, valamint családi gazdálkodó, akit külön jogszabály szerint nyilvántartásba vettek.

(21.50)

A módosító javaslat értelmében ez a meghatározás “a mezőgazdasági üzemet átruházó személyö-re változna, az ajánlás 9. pontjában foglaltakkal összhangban.

Az általános vita során felhívtam a figyelmet arra, hogy van egy érvényes európai uniós rendelet, a Tanács 1999. május 17-ei 1257/1999. számú EK-rendelete, van egy 6/2004. (I. 22.) számú kormányrendelet, valamint a 137/2004. számú FVM-rendelet, amelyek már egyértelműen meghatározzák, hogy kikre vonatkozik a korengedményes nyugdíjazás.

Nézzük először az európai uniós szabályozást! Az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alapból - EMOGA - nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról, valamint egyes rendeletek módosításáról, illetve hatályon kívül helyezéséről szóló rendelet korengedményes nyugdíjazással foglalkozó IV. fejezetének 11. cikke a következőképpen határozza meg az érintett kört: “A mezőgazdasági üzemet átruházó személynek véglegesen fel kell hagynia minden kereskedelmi célú gazdálkodási tevékenységgel, azonban nem kereskedelmi jelleggel folytathatja a gazdálkodást, és megtarthatja az épületek használati jogát. Az átruházás időpontjában legalább 55 évesnek kell lennie, de még a rendes nyugdíjkorhatár alatt, és feltétel, hogy az átruházást megelőző tíz éven keresztül gazdálkodási tevékenységet végez.ö

A 137/2004. számú FVM-rendelet a jogosultság általános kritériumain belül a gazdálkodást átadó személyre mint érintettre határozza meg a kritériumokat: “Legalább 55. betöltött életév, de legfeljebb nyugdíjjogosultság eléréséig elért életkor; az átadók korhatár szerinti előrehozott öregségi, rokkantsági s a többi nyugdíjellátást, illetve nyugdíjszerű ellátást sem kaphatnak.ö Megállapítható, hogy ez a rendelet az európai uniósnál sokkal szigorúbb feltételeket szab a kedvezményezetti körre vonatkozóan, azonban ebben a rendeletben sem használja a törvényjavaslatban szereplő “mezőgazdasági termelőö meghatározást.

Az Európai Unió közös forrásaiból származó agrártámogatások, az azokhoz kapcsolódó nemzeti költségvetésből nyújtott kiegészítő támogatások, valamint nemzeti hatáskörben nyújtott agrártámogatások igénybevételének általános feltételeiről szóló 6/2004. (I. 22.) számú kormányrendelet viszont valóban meghatározza a mezőgazdasági termelőt, azonban nagyon helyesen sokkal általánosabb értelemben, mint a jelenlegi törvényjavaslat. Idézem a d) pontját: “Mezőgazdasági termelő a c) pont szerinti tevékenységet folytató, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény szerinti állandó belföldi lakhellyel rendelkező magánszemély, egyéni vállalkozó, valamint belföldi székhelyű jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, amely az Európai Unió közös agrárpolitikája magyarországi végrehajtásában, illetve a nemzeti agrártámogatási rendszerben érintett ügyfelekkel összefüggő ügyfélregiszter létrehozásáról és az ezzel kapcsolatos nyilvántartásba-vételről szóló 141/2003. számú kormányrendelet szerinti regisztrációs számmal rendelkezik.ö A kormányrendelet tehát, amely szintén foglalkozik a korai nyugdíjazás támogatásával, használja ugyan a törvényjavaslatban szereplő “mezőgazdasági termelőö meghatározást, de - egyébként helyesen - nem az érintettekre vonatkozóan.

A 3. számú módosító javaslatban a törvényjavaslat 1. § (1) bekezdésében a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény 3. § u) pontját új 4. alponttal javaslom kiegészíteni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Elnök úr, majd folytatom megint.

Forrás: parlament.hu