DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló törvényjavaslat megteremti azt a szabályozási környezetet, amely lehetővé teszi, hogy a fejlesztési célkitűzések megvalósításának aktív és kezdeményező szereplőjeként a Magyar Fejlesztési Bank hozzájáruljon a magyar gazdaság kiegyensúlyozott növekedéséhez.

Ennek keretében lehetővé válik, hogy a bank részt vegyen a kormányhatározat alapján a panel-, a blokk-, az alagútzsalu-, az öntött, a vasbeton vázas és az egyéb előre gyártott technológia felhasználásával épült lakóépület felújításához a lakásszövetkezet, illetőleg a társasház tulajdonostársainak közössége részére szükséges hitelek refinanszírozásában.

A törvényjavaslat egyértelművé teszi, hogy a bank kizárólag egy évet meghaladó fejlesztési célú hitelt, illetőleg kölcsönt nyújthat, valamint csak ilyen hitelre, illetőleg kölcsönre vállalhat kezességet, bankgaranciát, továbbá egyéb bankári kötelezettséget. A hatályos előírások értelmezési vitáinak elkerülése érdekében meghatározásra kerül, hogy az egy évet meghaladó fejlesztési célú hitelnek, illetőleg kölcsönnek minősül a beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó forgóeszközigény tartós finanszírozása, a beruházást terhelő általános forgalmi adó finanszírozása, valamint a törvény mellékletében meghatározott gazdasági társaságok részére a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság mint tulajdonos által nyújtott hitel, illetőleg kölcsön.

(15.20)

A jelenlegi szabályozást szigorítja az a javaslat, hogy a beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó forgóeszközigény tartós finanszírozására nyújtott hitel, illetőleg kölcsön összege nem haladhatja meg a beruházás bruttó módon számított összegének 40 százalékát. A Magyar Fejlesztési Bank az állam gazdaságpolitikai célkitűzéseivel összhangban nemzetgazdasági szinten is meghatározó jelentőségű beruházások finanszírozójaként lép fel. A hitelintézeteknél meghatározott prudenciális szabályoktól eltérően a Fejlesztési Bank esetén speciális szabályrendszer került kialakításra a stratégiai feladatok ellátásából adódó kockázat jelentős koncentrációja miatt. (Folyamatos zaj.)

Tekintettel arra, hogy az ellenzéki képviselők erre a bizonyos Magyar Fejlesztési Bankról szóló törvénymódosításra a továbbiakban nem kíváncsiak, ezért kérem, fogadják el legalább a javaslatot, hogy lehetőség legyen arra, hogy ilyen hitel nyújtására a Magyar Fejlesztési Bank módot találjon.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu