KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A költségvetési bizottsági ülésen elemeztük azt a helyzetet, hogy a közigazgatási eljárásról szóló törvény további több mint hatvan törvény módosítását igényli. A Ket. rögzíti azt, hogy az eljárási törvény szempontjából a versenytörvény privilegizált törvény, azaz a Ket. hatálya azokra az eljárásokra, amelyeket a versenytörvény szabályoz, csak akkor terjed ki, ha a versenytörvény másképp nem rendelkezik.

A költségvetési bizottság szerencsésnek tartotta, hogy a szükségszerű módosításokkal párhuzamosan a tapasztalatok beépítésére is sor került. A törvényjavaslat három fontos célt valósít meg a mi felfogásunk szerint. Egyrészt, ha elfogadásra kerül a törvény, akkor nagyobb lesz a jogbiztonság ezen a területen, másrészt hatékonyabban fog működni a piacfelügyelet, harmadrészt pedig összhangba kerül a hazai versenyjog és a közösségi versenyjog. Erre csak egy példát hoztunk a bizottsági ülésen: az egyedi mentesítés iránti kérelmek bejelentésének rendszere is átláthatóbb és világosabb lesz ezáltal.

A Gazdasági Versenyhivatal az Országgyűlésnek alárendelt költségvetési szerv, és így nekünk rendszeresen módunkban áll megismerni a Gazdasági Versenyhivatal működését. Nem sokkal ezelőtt hallgatta meg a költségvetési bizottság a Gazdasági Versenyhivatal elnökét a kinevezés előtt. Úgy ítéltük meg, hogy időről időre indokolt az intézmény szervezeti struktúrájának áttekintése is, hasonlóan többek között az Állami Számvevőszékhez - ezzel kapcsolatban nem olyan régen fogadott el az Országgyűlés törvényt -, és így indokoltnak tartjuk azt, hogy a szükségszerű szervezeti módosítások beépüljenek a törvénybe.

Fontosnak tartjuk az üzleti titok, a nyilvánosság és az ezekhez kapcsolódó garanciális szabályok újragondolását. Szükséges, hogy az ágazati vizsgálatok végén jelentés készüljön, azt a nyilvánosság megismerhesse, és nyilván fontos az, hogy az üzleti titok védelemre kerüljön a nyilvánosságra hozatal során is. A garanciális szabályok vonatkozásában fontosnak tartjuk azt, hogy a vizsgálatban részt vevő piaci szereplők betekinthessenek az iratokba, erre biztosítson lehetőséget a törvény, másolatot készíthessenek, és nyilvánosságra hozatal előtt észrevételeket tehessenek.

A költségvetési bizottság az eddigi tapasztalatokra alapozva egyetért azzal a szándékkal, hogy a Gazdasági Versenyhivatal információhoz jutását javítsuk. Tehát ha valaki észleli a piacon a törvénysértést, az fordulhasson a Gazdasági Versenyhivatalhoz, és a Gazdasági Versenyhivatal köteles legyen érdemben foglalkozni a felvetésekkel.

Lényegesnek tartjuk azt, hogy a panasz alapján indított eljárás nem közigazgatási eljárás. Az információhoz jutás elősegítésével a bizottság úgy ítélte meg, hogy javul a versenyjog közjogias jellege. Fontosnak tartjuk, hogy az adatkezelésre vonatkozó szabályok pontosításával is váljon hatékonyabbá a felügyelet tevékenysége, amely tevékenységet egyébként általában az Országgyűlés jónak, lehet azt mondani, hogy kiválónak szokott minősíteni, de nyilvánvaló, hogy minden tevékenység, akár törvénymódosításokkal is, javítható. A költségvetési bizottság indokoltnak tartotta azt, hogy a bírság megfizetéséért felelőssé tett vállalkozások köre kiterjesztésre kerüljön a törvényjavaslat elfogadásával.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság többségi javaslattal általános vitára alkalmasnak tartotta a benyújtott törvényjavaslatot.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu