DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az eddigi vitában a képviselők felszólalásaiban néhány olyan megállapítás és vélemény hangzott el, amelyek, azt gondolom, bizonyos korrekciót igényelnek, vagy a jelen állapotok és a tervezett jogszabály közötti összefüggés megvilágítását külön is igénylik, elsősorban a lakosság érdekében, mert abban a reményben folytatjuk ezt a vitát egyébként, hogy figyelemmel kísérik a munkánkat.
Az eddig elhangzott vélemények alapján három aggály merült fel a társadalombiztosítás által nem támogatott gyógyszereknél bevezetendő változások kapcsán. Az egyik, hogy az ellátásban valamifajta káosz lesz, mert a patikák eltérő árakat fognak alkalmazni. A másik, hogy a gyógyszertárak tönkre fognak menni, mert nem fogják bírni a versenyt. A harmadik a legkülönösebb, és a képviselők részéről, azt gondolom, a lakosságot érintően nem biztos, hogy megalapozott megállapítás, miszerint a betegek oly mértékben irracionálisan viselkednek, hogy pusztán a gyógyszerek árkedvezményeiért állandóan utazni fognak, és keresni fogják a patikában az olcsóbb szereket. Ezért elkerülhetetlennek ítélem, hogy a jelenlegi szabályozást tisztelt képviselőtársaim figyelmébe ajánljam.
Ma a gyógyszerkör nagyobbik része a betegek, a lakosság számára fontos, a társadalombiztosítás által támogatott gyógyszerekre vonatkozik - itt a szabályozásban nincsen semmiféle változás. Marad a társadalombiztosítás általi támogatás mértéke, mert az államnak erre van befolyásolási szerepe, amely a termelővel, gyártóval folytatott alkuban bizonyos mértékig összefüggést mutat a termelői árral. Van a kiskereskedelmi árrés, és van a lakosság által fizetett önrész.
A szabály úgy szól, hogy a nem támogatott gyógyszerek fogyasztói ára szabad - nem a leendő szabályozásról beszélek, a mostaniról, tisztelt képviselőtársaim. Azt mondja a törvény, hogy a Magyar Gyógyszerész Kamara, idézem: közzéteszi a járóbeteg-ellátás körébe tartozó, társadalombiztosítási támogatásban nem részesülő gyógyszerek kapcsán a gyógyszer-kereskedelmi árrésről szóló külön jogszabályban meghatározottak szerint számított tájékoztató jellegű fogyasztói árakat.ö Már most sem a kötelező árakról beszélhetünk - tájékoztató árak. Vagyis magyarul, szó sincs arról, hogy ebben a gyógyszerkörben a ma nem támogatott gyógyszerek tekintetében akár a kormány, de akár az előző kormány is, akár a minisztérium beleszólhatott volna a termelői, illetve fogyasztói árba. Vagyis arról van szó, hogy a gyógyszergyártó által szabadon meghatározott árra a Gyógyszerész Kamara a vonatkozó jogszabály alapján rátette a kiskereskedelmi árrést, és ezt hirdette ki a tagjai, illetve a lakosság számára.
És én ezért azt gondolom, hogy amikor arról beszélünk, hogy ez hogyan fogja érinteni, és úgy teszünk, mintha a gyógyszerforgalom mintegy 17 százalékát kitevő, a nem támogatott gyógyszerek árában mutatkozó, véleményem szerint nem drámai árelmozdulás határozná meg a patikák sorsát, azért legyünk tisztában néhány további fontos ténnyel. A fiókpatikákat is figyelembe véve, mondjuk, 2500 patikával számoljunk, azért, mert a kerek számokkal könnyebb számolni. Azért, hogy a patikák a lakossági biztonságos működés érdekében működhessenek, a társadalombiztosítás a támogatott gyógyszerkörben, az úgynevezett kiskereskedelmi árréstömegben ad a patikáknak a működésükhöz egy biztonságot. Ez 2004-ben erre a 2500-as nagyságrendű patikára 72 000 millió forint, 72 milliárd forint árréstömeget jelentett, ezt a társadalombiztosítás az elszámolások után a gyógyszertáraknak adta.
És a kicsi patikák, amelyek ha megszűnnének, a lakosság biztonságát valóban megrendítenék, a Gyógyszerész Kamarával történt egyeztetések alapján még egy úgynevezett kompenzációs támogatást is kapnak. Ez a kompenzációs támogatás bizonyos patikai forgalomhoz, bizonyos nagyságrendű patikai forgalomhoz kapcsolódik, tehát az árréstömegen túl, a havi kiegészítő támogatás 35 ezer forinttól 100 ezer forintos nagyságrendig tér el. És még azok is kapnak valamennyi támogatást, képviselőtársaim, akiknek a havi forgalma a 10 millió forintot meghaladja.
Ezért tehát én azt gondolom, hogy majdnem minden megállapítás, ami a jobbító szándékú javaslatokat érinti, minden körülmények között megszívlelendő. És a hozzászólásom semmilyen módon nem csorbítja a képviselőknek azt a jogát és a kormánynak azt az elkötelezettségét, hogy támogatni is fogunk minden jobbító szándékú javaslatot. Pusztán a tények ismertetésével szerettem volna a tájékoztatást egy kicsit gazdagítani, hogy amiről most beszélünk, annak a társadalombiztosítás, az állam, a minisztérium hatáskörében milyen szabályozási és támogatási alapja van, ami kapcsán ezt a megbeszélést tovább folytattuk. És ezért természetesen azt gondolom, hogy nem másról van szó, mint hogy a gyógyszerészek az egységes fogyasztói és patikai árhoz szeretnének ragaszkodni.
Képviselőtársaim felvetették, hogy akkor most honnan fog tájékozódni a beteg. Azt szeretném megkérdezni, képviselőtársaim, ismerik-e, hogy a betegek hogyan tájékozódnak ma a patikából a nem támogatott gyógyszerek áráról? Azt viszonylag kevéssé tartják életszerűnek, hogy negyedévenként, amikor a Gyógyszerész Kamara a nem támogatott gyógyszerek árát kihirdeti, akkor a betegek hosszú sorokban állnak a patikákban az Egészségügyi Közlönyért, hogy abból tájékozódjanak. Általában ez úgy történik, hogy a bajukra elmennek a patikába gyógyszert kérni, vagy ismerik azt a gyógyszert, amit alkalmilag szednek, és tájékozódnak a gyógyszerésztől, amit a jövőben is meg fognak tenni.
És valamit a nagykereskedelmi árrésekről, a tájékoztató árakról, és arról, hogy a kedvezmények valóban elérnek-e a betegekig. Most, amikor állítólag nagyon szigorúan körbehatároltuk a szabályokat, és így legalább egységes a patikai ár, a gyógyszerek és a forgalmazók nevének említése nélkül: a legutolsó Hungaropharma-körlevél kapcsán az egyik tabletta nagykereskedelmi ára az akció alatt 2900 forint. Ugyanez a negyedévenkénti kihirdetett árban 5433 forint, azonban a betegek - akciótól függetlenül - a patikában ezért a készítményért 6325 forintot fizetnek.
(11.00)
És hogyha ragaszkodunk ahhoz, hogy kihirdessük, akkor ettől nem is fognak eltérni a patikusok, még akkor sem, ha amúgy egyébként ezt megtehetnék most is, és reméljük, megteszik a jövőben is.
Ezért én azt gondolom, hogy az állam addig felelős a társadalombiztosítási gyógyszerek árában nyújtott támogatásokért, ameddig a költségvetésben erre lehetőség van, és arra kell törekednünk, hogy minél korrektebb legyen ez a támogatás, a nem támogatotti körben pedig, azt gondolom, meg lehet hagyni - nem törvényben szabályozva is - azt a lehetőséget, hogy a gyártók és a forgalmazó kereskedők az ajánlott termelői és fogyasztói árat a jövőben is a tájékoztatás igényével közvetítsék a betegek felé.
Én, megköszönve szíves figyelmüket (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), kérem, hogy vegyék figyelembe ezt a tájékoztatást a további hozzászólásokkor is.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés