GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Azon kívül, hogy a szervezetet megerősítettük szervezetileg és személyileg is, a szükséges konzekvenciákat levontuk, még egy nagyon fontos területre hívnám fel itt a figyelmet és a tévénézők figyelmét is: mi azt tudjuk maradéktalanul garantálni - és ezért mindent elkövetünk -, hogy a magyar termékeket attól a pillanattól kezdve, hogy az a szántóföldről lekerül vagy az állattenyésztő telepről kikerül, a feldolgozás utolsó fázisáig szigorúan ellenőrizzük. Azt kérem a magyar fogyasztóktól, hogy a magyar termékekben mindenképpen bízzanak meg, mert ezt garantálni fogjuk. Ezek egészségesebbek, jobb termékek, és azt is nyugodtan mondhatom, hogy a vidéken és a mezőgazdaságban dolgozók munkahelyét is védik vele. És ez nem nacionalizmus, ez realitás.
Erre kérek mindenkit, hogy fogyassza a magyar termékeket, mert ezek a minőségét egyértelműen garantálni tudjuk.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból. - Szórványos taps az ellenzék soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés