DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Ha Ivanics képviselő úr konzultál a saját frakciójában az autópálya-szakértőkkel, akik régóta foglalkoznak ezzel a témával, mint Fónagy János úr például, akkor tudni fogja, hogy a közbeszédben általában autópályákról beszélünk, és az autópályák magukba foglalják az autóutakat és az autópályákat is. Tehát valószínű, hogy amikor miniszter úr autópályáról beszélt, akkor egy közbeszédben, egy gyors tájékoztatóban beszélt autópályáról, nem pedig részletes szakmai vita volt ez, feltételezem én.
(18.00)
Egyébként az, hogy az M6-os autóút lesz, és nem autópálya, régóta ismert, tehát semmilyen változás nincs az elmúlt egy vagy két hétben, ez egy régi terv. Én azt gondolom, hogy az önök szakértői is nagyon jól tudják és tudták, hogy ez volt a terv, és nagyon helyes, ha megkérdezik őket, ők is helyeslik ezt. Többször kinyilvánították magánbeszélgetésben is, egyébként is a véleményüket, hogy valóban érdemes először autóutat építeni, és később, amikor a forgalom indokolja, akkor autópályává bővíteni ezeket az autóutakat, amely egyébként nem egy olyan nagy pluszberuházást jelent.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés