DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban záporoznak most is a kérdések, mint ahogy a költségvetési bizottság előtt is ezzel kapcsolatban föltettük a kérdéseket. Akkor nem államtitkári szinten, hanem osztályvezetői szinten volt ott egy hölgy. Talán érthető, hogy ő nyolcadik hónapos terhesként már nem kívánta különösebben olyan helyzetbe hozni a tárcát, ami talán kínos lehet.

Alapvetően a kérdések, államtitkár úr, arra irányultak - önök nagyon jól számoló nagytőkés közgazdászok, akik tudják, hogy hogyan működik a piacgazdaság -, azt kértük, mondják meg, üzleti tervet mutassanak már be, hogy milyen megtérülési mutatók vannak, milyen bekerülési mutatók vannak, mi az a törvényi kötelezettség szerinti hatástanulmány, ami alapján azt állítják, hogy így kell megvalósítani ezt a beruházási programot, és ez a legkedvezőbb az adófizető polgárok számára, a magyar költségvetés számára.

Az az állítás hangzott el ezen a költségvetési bizottsági ülésen, hogy ilyen számítások rendelkezésre állnak, csak éppen nem adták ide a képviselőknek. Tehát szeretném kérni és javasolni, hogy addig fölösleges ezt a törvényt elfogadni, mert szerintem törvénytelen, amíg annak a minimum-előírásnak nem felel meg, hogy pontos képe legyen a döntéshozónak arról, hogy mi a hatása ennek a pénzügyi konstrukciónak.

(16.00)

Képviselőtársaim elég világosan elmondták, hogy mennyi bizonytalanság van. Mibe kerül? Milyen kihatása van? Milyen költségvetési összefüggése van? Milyen beruházási egység-kilométernyi ráfordítása van? Ezekre választ kell adni, mert addig nem várható érdemi döntés. Azt látjuk, hogy bődületes összegű hiteleket vesznek fel, de nem tudjuk, hogy mennyiért. Egyetlenegy állítás igaz: azt mondják, hogy ez olcsóbb. De mihez képest? Kérem, hogy erre adjanak választ. Addig nem lehet támogatni ezt a törvényt.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu