DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Valóban, Fónagy János képviselő úr egyértelműen rámutatott arra, amit szeretnék hangsúlyozni, hogy bizony micsoda különbség lenne elméletileg mind a két esetben, de valójában mégsem így van, hiszen az állam vállal garanciát mind a két hitel esetében, akár akkor, ha állami hitelen keresztül állami beruházásban zajlik, és akkor is, ha állami megrendelésben magán PPP-partner, de végül is állami kezességvállalású hitelt vesz fel. Azt értjük, hogy a költségvetésnek ez most éppen, ebben az évben miért jó. Mert nincs rá pénze a költségvetésnek, és így teremt pénzt. De hogy valójában ennek mi az ára, amit majd jövőre meg az azt követően évben kell fizetni, azt szeretnénk látni.
És ezt nem látjuk egyben, hanem csak valóban a jogcímeket látjuk, de hogy a konkrét százkilométerekre hogyan vetítődik ez a kiadás, és ez hogyan terheli majd az adófizetőket, ez az, ami nem látszik. Tehát az a probléma, hogy a hitelfelvétel kockázatát mind a két esetben az állam viseli, csak az az érzésünk, hogy több kockázatot, legalábbis nagyobb költségeket vállal az államháztartás az önök által választott programban ahhoz képest, mint amit a Fidesz megvalósított korábban, abban az időszakban. Mert ha ez nem így lenne egyébként, akkor az összehasonlító számításokat már rég bemutatta volna a tárca, valószínűleg kivetítőn, sajtótájékoztatón, forintra be tudnák mutatni, és transzparensen láthatnánk. De nem mutatják ezt ki sem sajtótájékoztatón, sem pedig szűkebb szakmai körben, mondjuk itt, a parlamentben, ahol most meg kellene vitatni, államtitkár úr, ezt a kérdést.
Utolsó gondolatként pedig talán még, amit érteni kell: az tehát a gyanúnk, hogy többe kerül; és még egy probléma van: 20-30 évre egy monopóliumot hoz létre a magyar állam, amelynek a kiszolgáltatottsága az állampolgárok felé nyilvánvaló. Hiszen az M5-ös koncessziós szerződés világosan rámutatott, hogy bármennyi pénzt le tudtak venni gyakorlatilag a magyar államról, hiszen éppen a békési fizető autósok panaszkodtak arra, hogy ezt a díjat már nem tudják tovább fizetni. Ez a probléma lényege! (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés