DR. BALOGH MIKLÓS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Urak! Hivatali Elnök Úr! Módosító indítványomat nem támogatta a kormány, de szellemével egyetértett, éppen ezért a T/15888/32. irományt visszavonnám, de fönntartva - szelleme miatt - az egész javaslatot, módosítanám és kiegészíteném ezt egy kapcsolódó módosító javaslattal. Mégpedig a következőről van szó: a 19. §, a költségvetési törvény 45. § (2) bekezdése új d) ponttal kiegészülne. Vagyis a következő lépne a korábbi rendelkezések helyére: “a műemlék részleges bontása akkor engedélyezhető, ha c) műemléken vagy műemléki területen utólag létesített műemléki értékkel nem bíró építmény eltávolítását vagy terepszint megváltoztatását célozza,ö - és itt jönne kapcsolódó módosító javaslatom, amelyet átfogalmaztam, remélem, így elfogadhatóvá válik, és a szakma is tudja értékelni: - öd) a beavatkozás a műemlék használata érdekében a védetté nyilvánítást megalapozó műemléki értékek sérelme nélkül megvalósítható.ö Remélem, hogy ezzel a pontosítással és ezzel a módosítással sikerült kiigazítanom a félreértéseket, és ez a módosító javaslat így benn marad a törvényben.

Még szeretnék egy mondattal reagálni Domokos László képviselőtársam felvetésére, ami a régészeti lelőhelyek ügyét, kérdését érintette. Zalában is a muzeológusok említették nekem ugyanazt a problémát, amit elmondott képviselőtársam, hogy nem látják megnyugtatónak, ha így marad, ahogy van a törvényben, úgyhogy ennek az ügynek az áttekintését még én is javaslom.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu