ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, egy másik kérdés, és Göndör Istvánnak is mondanám: az egy számlán történő adóbefizetés. Ahogy Lenártek úr is, képviselőtársam is elmondta, 40 különböző adó- és járulékfizetési kötelezettség van. Ezt most szűkíti valamilyen mértékben. Ez akkor érdekes, és akkor lenne helyes ez a törekvés, ha mindent azonos időben kellene bevallani, és mindent azonos időben kellene befizetni.

(12.00)

Tehát magának a törvénynek vagy a végrehajtási utasításnak is erre ki kell térnie. Mi van most jelenleg Magyarországon? Hihetetlen mértékű körbetartozások vannak a vállalkozásoknál. Teljesen logikus, hogy a vállalkozók is ahhoz, hogy meg tudjanak élni egyik napról a másikra, bizonyos átütemezéseket vagy ütemezéseket hajtanak végre a különböző adók vagy járulékok befizetésénél. Ez akkor érdekes, Göndör képviselőtársam, ha maga a végrehajtási utasítás is rendelkezik arról, hogy megváltoztatja a befizetési határidőket különböző adóknál és járulékoknál, és megpróbálja egységesíteni. Mert tényleg, ahogy ma Magyarországon a körbetartozások leledzenek, és ha ezt nem tudjuk helyretenni, akkor sajnos ennek hatására, hiszen nincs lehetősége a vállalkozónak arra, hogy különböző késedelmekkel vagy késedelmi pótlékokkal fölvállalva az esetleges körbetartozásból majdan befolyó összeg valóságát, akkor maga a vállalkozó tulajdonképpen egy kényszerhelyzet elé lesz állítva, és innentől fogva bezárul a kör számára, hiszen nincs meg az a lehetősége sem, hogy adott esetben egyfajta késleltetett befizetéssel a maga részéről eleget tudjon tenni, holott nem ő hibázik abban, hogy a kintlévősége időben nem folyik be. Azt hiszem, erről már a parlamentben nagyon sokszor és nagyon sokat beszéltünk, hogy jogilag, törvényileg ezt is helyre kellene tenni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), mint ahogy Németországban is helyre tudták tenni, és más országokban is ezt a lehetőséget meg tudták lépni.

Forrás: parlament.hu