ELNÖK: Kérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Mivel több jelentkezőt nem látok, a részletes vitát lezárom.

Kérdezem Katona Tamás államtitkár urat, hogy most kíván-e a vitában elhangzottakra nyilatkozni. (Dr. Katona Tamás: Nem.) Nem.

Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról későbbi ülésünkön határozunk.

Soron következik a budapesti 4-es - Budapest-Kelenföldi pályaudvar–Bosnyák tér közötti - metróvonal megépítésének állami támogatásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/16402. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/16402/11. számon kapták kézhez.

Indítványozom, hogy a szabályozás terjedelmére és a benyújtott módosító javaslatok számára tekintettel a részletes vitát egy szakaszban folytassa le az Országgyűlés. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak, amennyiben ezt elfogadják. (Szavazás.)

Az Országgyűlés az indítványt elfogadta.

Kérem a felszólalni kívánó képviselőket, hogy felszólalásuk kezdetén jelezzék, a bizottsági ajánlás melyik pontjához szólnak hozzá.

Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1-5. pontjaira. Kérdezem, ki kíván felszólalni nyolcperces időkeretben. (Nincs jelentkező.) Nem látok jelentkezőt.

Kérdezem Katona Tamás államtitkár urat, kíván-e szólni. (Dr. Katona Tamás: Nem.) Nem.

A módosító javaslatról későbbi ülésünkön határozunk.

Soron következik a vasútról szóló 1993. évi XCV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/16387. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/16387/20. számon kapták kézhez.

Szintén egy szakaszban javaslom lefolytatni a vitát. Aki egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. (Szavazás.)

Az Országgyűlés látható többsége az összevont tárgyalásra tett indítványt elfogadta.

Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1-17. pontjaira. Kérdezem, ki kíván felszólalni.

Pap János képviselő úrnak adom meg a szót.

Forrás: parlament.hu